Két új optika digitális gépekhez

Vágólapra másolva!
A Sigma és a Pentax is bemutatott egy-egy kifejezetten digitális tükörreflexes gépekhez kifejlesztett optikát. A Sigma újdonsága egy általános célokra használható zoomlencse, míg a Pentax egy nagy látószögű modellel rukkolt elő.
Vágólapra másolva!

Ahogy a Sigma legtöbb objektívje, úgy a most bejelentett 24-60 mm F2,8 EX DG is többféle bajonettel készül. Az már biztos, hogy Nikon és Canon rendszerekhez illeszthető verzió kapható lesz. Természetesen a különféle vázakon - az érzékelő lapka méretétől függően - a gyújtótáv kisfilmes megfelelője más és más. A legelterjedtebb Nikon, illetve Canon modelleken 36-90 mm, illetve 38-96 mm. Bár a lencse átfogása 28 mm-es fókusztáv hiánya miatt nem annyira csábító, a fix 2,8-as induló fényerő valamelyest kompenzálhatja ezt. A jobb képminőség érdekében két speciális lencsetagot is építettek az objektívbe, melyek a színhibák kiküszöbölésében segíthetnek. A frontlencsén új típusú bevonat található, mely a gyártó szerint hatékonyabban csökkenti az ellenfényből eredő képhibákat.

A Pentax második - digitális tükörreflexes gépéhez, a *ist D-hez fejlesztett - optikáját mutatta be. Az SMC Pentax-DA 14mm F2,8 ED-t a *ist D-vel használva kisfilmes rendszerre átszámított gyújtótávja 21 mm. Mint a digitális gépekhez fejlesztett optikák többsége, úgy ez a modell is könnyebb és kisebb, mint a hasonló tudású, de filmhez optimalizált lencsék. Akárcsak az első DA típusú Pentax objektívnél, úgy ennél is a fókuszgyűrű elfordításával lehet az autófókusz üzemmódról manuális élességállításra váltani. A KAF bajonettes optikára 77 mm átmérőjű szűrők illeszthetők.