Vágólapra másolva!
Lassan, de biztosan mobilizálódnak a magyar vállalatok; s bár tavaly főleg a legnagyobbak fektettek hangsúlyt a hordozható PC-k beszerzésére, a laptopok több mint fele így is az ötvenfősnél kisebb cégeknél működik.
Vágólapra másolva!


Mobil nagyvállalatok

Ez év elején összesen mintegy 95 ezer hordozható PC működött a hazai vállalatoknál. Ezek körülbelül kétharmada a tízfősnél nagyobb cégek dolgozóinak mobil munkavégzését segítette, 28 ezer laptop a nagyvállalatoknál működött, ám a gépek több mint felét - 56 százalékát - ötvenfősnél kisebb kis- és mikrovállalatok használták - állapította meg a BellResearch Magyar Infokommunikációs Jelentésének legfrissebb kiadása.


A kereskedelem vezet

A tízfősnél nagyobb cégeket vizsgálva a legtöbb hordozható PC a feldolgozóipari, kereskedelmi és szolgáltatóipari cégeknél található, míg a mezőgazdaság, a bányászat és az építőipar hátrébb szorult. A sort a pénzügyi szektor zárja, mert bár az egy cégre jutó darabszám e körben a legmagasabb, a vállalatok csekély száma miatt itt az állomány kisebb más ágazatoknál. Hasonlóak az arányok a mikrovállalati körben is: itt a szolgáltató (41), a kereskedelmi (34) és a feldolgozóipari (12 százalék) tevékenységet folytató cégek viszik a prímet, messze maguk mögé utasítva az összes többi területet. Országos összesítésben a kereskedelmi vállalatoknál találjuk a legtöbb hordozható PC-t: a vállalati laptopok egynegyede a szolgáltatóiparban van, a feldolgozóipari cégek pedig a vállalati noteszgép-állomány 21 százalékát mondhatják magukénak.


Koncentráció

Összesen 26 ezer új hordozható PC-vel gazdagodott az üzleti szféra, ami a jelenlegi géppark körülbelül 28 százalékát teszi ki. A kutatók ugyanakkor az állománynövekedés erős koncentrációjára hívják fel a figyelmet, hiszen a tavalyi noteszgép-beszerzések több mint negyede az összes hazai cég nem egészen 1 százalékát kitevő nagyvállalati körhöz fűződik, s csak körülbelül ugyanennyi új laptop került a 200 ezer vállalkozást számláló mikrovállalati szegmensbe.