Vágólapra másolva!
Peter Molyneux és a Lionhead studios egy olyan program megvalósításába kezdett, melyben végre beleülhetünk abba a bizonyos székbe, melybe Spielberg, Cameron, Emmerich vagy Peter Jackson is trónolt - igen, a The Moviesben végre mi, játékosok is készíthetünk filmeket.
Vágólapra másolva!

A feladat a játékban filmeket készíteni. Ez a folyamat lehet egyszerű, de kedvünk szerint akár bonyolulttá is tehetjük. Ha nincs kedvünk túl sokat bíbelődni az apróságokkal, elegendő, ha választunk egy forgatókönyvet, kijelöljük a rendezőt, a filmben feltűnő színészeket, és választunk egyet a rendelkezésre álló díszletek közül. Ne ijedjünk meg, a bonyolult folyamat nem abban tér el, hogy menük, vagy táblázatok erdején kell átvágnunk magunkat, hanem abban, hogy a fent említett elemekbe részletesen belenyúlhatunk. Eldönthetjük például, hogy milyen ruhákba vagy jelmezekbe bújjanak a színészek, részletesen adjusztálhatjuk a díszletek, illetve forgatási helyszínek elemeit, vagy a rendező székébe is beülhetünk.

A program különlegessége, hogy nem zárja a játékost a filmstúdiók falai közé. Ez alatt azt értjük, hogy a program egy valódi világot szimulál, mely természetesen nem a filmek körül forog. Ez azért fontos, mert a témák megválasztásánál figyelemmel kell lennünk a világban történt eseményekre. Példának okáért, ha az országban, ahol a filmet bemutatják nagyon felemelkedett a bűnözési ráta, nem jó húzás krimiket bemutatni. Ugyanez igaz a természeti katasztrófákra vagy a terrorcselekményekre - ha ilyenek történtek a közelmúltban, akkor hagyjuk másnak a vulkános vagy gépeltérítős mozikat.

Maga a filmforgatás elsősorban a rendező munkája, de ne gondoljuk, hogy a téma megválasztása után már nincs is beleszólásunk az események folyásába. Erről szó sincs! Először is mi választjuk meg, hogy milyen részekből épüljön fel a film. Itt filmblokkokra kell gondolni, mint mondjuk autóvezetős jelenet, egy pár nézi a televíziót, valaki besurran az ablakon, pisztolypárbaj, és hasonlók. A rendező munkájába történő belekotyogás viszont még ezzel sem merül ki, mivel az egyes blokkok kimenetelét, vagy paramétereit - igaz, nem minden esetben - szintén befolyásolhatjuk. Például eldönthetjük, hogy mennyi ideig tartson egy autós jelenet, a tv-t néző pár hölgytagja ijedten a férfihez bújjon, vagy ki haljon meg a pisztolypárbajban.

A cél, amit a játékos elérhet, a siker, mely pénzt, sok-sok pénzt jelent. Ez persze valahol egy önmaga farkába harapó kígyó, hiszen a nagy világsikerek leforgatásához pénzt kell invesztálnunk filmjeinkbe. Egy különleges helyszínen forgatott mozi, a szemkápráztató jelmezek, vagy a nevesebb színészek mind-mind mélyen a tárcánkba nyúlnak. Fontos ezért figyelemmel kísérnünk a közönség reakcióit egy film megjelenése után, és úgymond meglovagolnunk a tendenciákat. Célszerű például keverni a műfajokat, hisz egy csak lövöldözésből vagy autózásból álló film kevesebb nézőt vonz majd a mozikba.

Az elkészített filmeket nemcsak a játékon belül használhatjuk majd, hanem egy bárki által megnézhető formátumú filmállománnyá konvertálhatjuk. Az így elkészült alkotásokat feltölthetjük a játék honlapjára, ahonnan azt bárki letöltheti. Ez azonban még nem minden! A Lionhead ígérete szerint egy zsűri időről időre átnézi ezeket a filmeket, és a legjobban sikerült alkotásokat díjakkal jutalmazza. Hogy ezek a virtuális Oscarok járnak-e mással, mint egy, a stúdiónkban kifüggeszthető plaketta, arról még nincs hír, de amennyi játékokkal kapcsolatos verseny zajlik, előbb-utóbb biztos jár valami konkrét előnnyel ügyesen filmezni.

Peter Molyneux olyan ember, aki ha bármihez hozzáér, az arannyá változik. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a beharangozásakor sokak által lesajnált Sims hihetetlen sikere, és ennek fényében előre odaítélhetünk egy-két AIAS díjat a The Movie-nak. Egyáltalán meglepő, hogy eddig senki sem vágott neki egy ilyen témájú játéknak, de biztos mindenki megrettent a feladat komolyságától. Ennek ellenére bizonyos, hogy a Lionhead bicskája nem törik bele a The Movie-ba, de a végeredményről majd magunk győződünk meg idén októberben.