A Wish motorja a Sui Tang Online alatt

Vágólapra másolva!
A Mutable Realms megállapodott a kínai Shanghai Cartoon fejlesztőgárdájával, mely szerződésnek megfelelően a távol keleti csapat felhasználhatja a Wish online szerepjáték motorját készülő MMORPG-jéhez, a kínai történelem egy jelentős korszakában játszódó Sui Tang Onlinehoz.
Vágólapra másolva!

Sui Tang Ying Xiong Zhuan címen fut a kínai televízióban azon animációs sorozat, melyben a Sanghai Animation Film Studios mutatja be Kína történelmének azt a korszakát, melyben a Tang dinasztia Sui császárának kellett szembenéznie az elnyomás elleni lázadásokkal. Ugyanez a téma szolgált alapjául egy online szerepjátéknak is, melyet a szintén kínai Shanghai Cartoon kezdett el fejlesztgetni. Azért csak kezdett, mert egész mostanáig nem voltak biztosak benne, hogy milyen motorra építsék munkájukat, de a bizonytalanság kora lejárt, mivel sikeresen megszerezték a Mutable Realmstól a Wish engine beépítésének jogait. Ez az első konkrét megállapodás amerikai és kínai fejlesztőgárdák között, melyet várhatóan sok más kontraktus követ. A nyugati érdeklődés nem meglepő, hiszen a Nagy Fal mögött úgy terjed az Internet, és vele együtt az online játékkultúra, mint a futótűz. Beszédes adat, hogy csak a 2003-mas évben mintegy 450 millió dollár bevételt hoztak az online programok üzemeltetőiknek.