Szép nyereséggel zárt az UbiSoft

Vágólapra másolva!
Igencsak nyereséges perióduson van túl a francia játékkiadó, a UbiSoft. A cég mintegy huszonkét százalékkal növelte eladásait az előző esztendőben az azt megelőző évhez képest, az eladásokból pedig világszerte hatszázmillió dollárnál is több pénzt folyt be a Ubi kasszájába.
Vágólapra másolva!

A globalizáció egyre erőteljesebben jelentkezik a számítógépes játékok területén is. A fejlesztőgárdák egyre-másra állnak be egy-egy kiadó szárnyai alá, de maguk a kiadók is egyre gyakrabban esnek áldozatául egy-egy óriásnak. Ezen óriások egyik legnagyobbika a francia UbiSoft, mely a világ minden táján jelentet meg játékokat mind PC-re, mind konzolokra. Ezt a tevékenységet igencsak nyereségesen végzi, amit mi sem mutat jobban, mint az a huszonkét százalék, mellyel több eladást produkáltak a nemrég lezárult gazdasági évben a korábbi esztendőhöz képest. A Ubi sikerét olyan programok támasztják alá, mint az 1.7 millió példányban elkelt Tom Clancy's Splinter Cell Pandora Tomorrow, a 2.4 millió eladást megért Prince of Persia: Sand of Time, a 2.2 milliónál tartó Rainbow Six 3, vagy az egymillió fölé lépő Ghost Recon sorozat. Ha külön vesszük a platformokat, akkor a PlayStation 2-es Ubi játékoknak van a legnagyobb piaca, hisz a PS 2-es eladások az elmúlt évben csaknem megduplázódtak!