Építsünk vidámparkot 3 dimenzióban

Vágólapra másolva!
A RollerCoaster Tycoont minden túlzás nélkül nevezhetjük a kategóriája zászlóshajójának. A vidámpark építős sorozat nagyon sokak kedvence, és noha a lényeg a harmadik epizódban is az építgetés, ezt sokak nagy örömére végre-valahára három dimenzióban tehetjük.
Vágólapra másolva!

Igen, az RCT széria kétségtelenül nagy durranás, hisz az első két részből, valamint annak kiegészítőiből mintegy hétmillió darabot adtak el világszerte. A második epizódot sokan bírálták, hogy nagyon kevés újdonságot tartalmaz, és a kiegészítője többet ér, mint az egész eredeti program. A nagy újdonság, amit már sokan a második installációtól vártak, a cikkben tárgyalt harmadik RCT-ben megvalósul: a vidámparkot ezúttal már 3D-ben építhetjük. Ez persze megint előhozza majd a vitát, hogy a tycoon programok "3D-sítése" javára szolgál-e a programnak, vagy csak áttekinthetetlenné teszi, de azért manapság többen vannak, akik már alapvetőnek tekintik azt a harmadik dimenziót.

Ha egy nevet kérnénk a kedves olvasótól az RCT mellé, mindenki gondolkodás nélkül vágná rá, hogy Chris Sawyer. Sajnos a nagymester személyesen nem vett részt a harmadik rész megalkotásában, de a játék annak a Frontier Developmentnek a boszorkánykonyhájában készült, akiket David Braben, Sawyer cimborája vezet, és akik a már említett, az eredeti játékot is felülmúló két RCT 2 addont is összehozták.

De nézzük konkrétan a programot. A legnagyobb újdonság tehát egyértelműen a harmadik dimenzió előcsalogatása, melyet sok gamer szó szerint már követelt a fórumokon. 3D-s tycoon láttunk már - Hotel Giant, Vegas, School Tycoon - viszont ne feledjük el, hogy az RCT sorozat egyik legnagyobb vonzereje mindig is a saját hullámvasutak megtervezése volt. Bizony morogtunk is eleget, hogy nem látjuk a hegytől, a fától, a többi játéktól vagy a saját elemeitől, hogy merre folytathatjuk a pályát, amit a 3D minden bizonnyal megold. Ez már csak azért is igaz, mert a megépített vasutakat ki is próbálhatjuk, egy virtuális kocsi orrára szegezve.

Az egész szerkesztés egyébként nagyon egyszerűnek ígérkezik. Ha nem akarjuk minduntalan kipróbálgatni a pályát, akkor megnyithatunk egy kis ablakot, ahol első személyű nézőpontban kísérhetjük a sínpálya fejlődését. Rengeteg elemet építhetünk be, de ha nem akarjuk megkockáztatni, hogy túl unalmasra vagy veszélyesre sikerül a vasút, választhatunk előre megtervezett modellek közül is.

A harmadik részben jobban oda kell majd figyelnünk a látogatókra, hisz ezentúl nemcsak egy kaptafára készült gyerkőcök rohangálnak parkunkban, hanem családok, valamint középkorú és idősebb fickók is betévednek. Mondanunk sem kell, hogy minden korosztálynak más igényei vannak, így mindenkinek külön kell szórakozásról gondoskodnunk. Az sem mindegy, hogy milyen muzsika csendül fel a játékok alatt - senki sem fog beülni a dodzsembe, ha valamilyen nyálas dance zenével festik alá a száguldozást. A családok nem szeretnek különválni, így olyan játékokat is építsünk, melyekre többen is felülhetnek - a hullámvasút jó példa erre.

A Frontier azt ígéri, hogy nem lesz két egyforma látogató a parkban. Ez csak úgy valósulhat meg, hogy temérdek hajviselet, arcberendezés, és ruházat kerül fel a palettára. Az arcok különösen hangsúlyosak lesznek - egyrészt azért, mert már nemcsak a kis buborékokban megjelenő ikonok mutatják a látogató kedélyállapotát, hanem a grimaszai, vagy mosolya is, másrészt pedig jókat lehet majd kacagni a száguldó hullámvasúton a nehézségi gyorsulás miatt eltorzult képeken.

Összetettebbé vált a gazdasági rész is. Ha akarjuk - ezt fontos hangsúlyozni, hogy nem muszáj - akkor most már minden egyes bódéban külön beállíthatjuk, hogy mennyibe kerüljön a fagyi vagy a hamburger. Bővült az árusítható tárgyak listája is - esernyőből például már külön van gyermek- és felnőttméretű is.

Ismét próbálkozhatunk küldetésekkel, ahol vagy egy adott látogatószámot, vagy bizonyos mennyiségű profitot kell elérnünk, de nem marad ki a sandbox mód sem, melyben tetszésünk szerint építgethetjük a parkot. Braben és csapata arra is ígéretet tett, hogy egy új, a 3D-s környezethet jobban igazodó kezelőfelületet alakítanak ki a programhoz, hogy a lehető legegyszerűbben tudjunk navigálni és tájékozódni a vidámparkban.

Bizony nem alaptalanul panaszkodtak többen is a Railroad Tycoon legújabb részére, mondván csak áttekinthetetlenné tette a 3D. Reméljük, hogy a RollerCoaster Tycoon nem esik bele ebbe a verembe, és a harmadik dimenzió bevetésével a játék nem csak egyesek számára szebb, hanem mindenki szemében jobb is lesz elődeinél.