Gates szerint olcsó lesz a hardver

Vágólapra másolva!
A hardvereszközök ára tíz éven belül olyannyira csökken, hogy a kézírást felismerő, akár beszéddel is vezérelhető komputerek széles körben elterjednek majd - véli Bill Gates, a Microsoft alapítója.
Vágólapra másolva!

Tíz év múlva a piacon lévő hardverek olyan olcsók lesznek, hogy egy informatikai beruházás legkisebb költségtételét jelentik majd - nyilatkozta Bill Gates, a Microsoft alapítója egy technológiai konferencián. Gates kiemelte, hogy a hardverek ugyan egy évtizeddel később sem lesz ingyenesek, ám az ár nem képez majd gátat a a mind nagyobb teljesítményű szerverek és hálózati eszközök megvásárlásakor. A világ legnagyobb szoftvercégének alapítója, korábbi első embere szerint a fejlett hardveres komponensek alkalmazása révén lehetővé válik majd az, hogy a számítógépeket beszéddel lehessen vezérelni, s a komputerek felismerjék a felhasználók kézírását is.

Gates várakozásai szerint a jövő számítógépei leginkább egy rajztáblához hasonlítanak majd, melyet a felhasználók bárhova magukkal vihetnek. A Microsoft kulcsembere emellett arra számít, hogy a programozás folyamata az elkövetkezendő évek során egyszerűbbé válik majd, s a vizuális lehetőségek kiaknázásával a jelenleginél rövidebb idő alatt lesz lehetséges az egyes alkalmazások kidolgozása. A szoftveróriás várakozások szerint idén júniusban mutatja majd be beszédfunkciókkal kapcsolatos új fejlesztéseit.