A merevlemezt teszi tönkre Witty féreg

Vágólapra másolva!
A Witty nevű számítógépes féreg az Internet Security Systems cég tűzfalszoftvereinek biztonsági rését kiaknázva terjeszti magát az interneten. A károkozó a merevlemezen lévő adatokban is kárt tehet. 
Vágólapra másolva!

Komputervírusokkal foglalkozó szakértők szerint példátlan gyorsasággal, mindössze két nappal azt követően bukkant fel a világhálón a Witty nevű féreg, hogy az Internet Security Systems szoftvereiben felfedezték a biztonsági réseket. A vírus világszerte 15-20 ezer számítógépet fertőzött meg, melyből 12 ezer komputer a Witty felbukkanásának első órájában vált áldozattá.

Az amerikai szoftvercég BlackIce és RealSecure nevű tűzfalszoftvereiben lévő hibák kiaknázásával a károkozó az ezen szoftvereket futtató PC-k merevlemezeinek véletlenszerűen kiválasztott szektoraiba ír adatokat, így fokozatosan működésképtelenné teszi az áldozatává vált számítógépeket. A Witty féreg emellett a fertőzött PC-kről véletlenszerűen kiválasztott célpontokat bombáz adatcsomagokkal, s az így zajló adatforgalom lelassíthatja a helyi hálózatokat. A károkozó fertőzésének megakadályozása érdekében az ISS által kiadott szoftverjavítást kell telepítenie a vállalat biztonsági termékeit használó felhasználóknak.