Újdonságok a Thief III oldalán

Vágólapra másolva!
Új elemek jelentek meg a Thief harmadik részének hivatalos oldalán. A látogatók mostantól több érdekességet olvashatnak a főszereplő tolvajról, Garretről, tisztább rálátást nyerhetnek a játék háttértörténetére, valamint a fegyverekről és a ruházatokról is újabb információkkal gazdagodhatnak.
Vágólapra másolva!
A játék weblapjahttp://www.thief3.com/

Elég hirtelen kezdett el forogni a világ a Thief harmadik epizódja körül. Még javában morogtunk, hogy sem hivatalos megjelenési dátum, sem konkrétumok nincsenek, ráadásul még a honlap is üresen álldogál, mikor kiderült, hogy a játék Deadly Shadows alcímen jelenik meg, majd nemsokára a hivatalos oldallal is serényebben kezdtek foglalatoskodni a tisztelt fejlesztők. Ez utóbbit támasztja alá, hogy ismét felkerült néhány elem a honlapra, a már meglévő rovatok pedig bővített tartalommal várják a látogatókat. Egyfelől jobban megismerhetjük azokat a fegyvereket és ruházati elemeket, melyeket tolvajlásaink során használni, illetve viselni fogunk. Ha ezt a szekciót jól áttanulmányoztunk, belevethetjük magunkat a játék történetének megismerésébe, és magáról Garrett mesterről is megtudhatunk olyan érdekességeket, melyek eddig rejtve maradtak az éjszaka homályában.