A Vodafone a mobilszám-hordozhatóságról

Vágólapra másolva!
A Vodafone gőzerővel készül a mobilszámok hordozhatóságának májusi bevezetésére - hangzott el a társaság csütörtöki sajtótájékoztatóján. A szolgáltató szerint a számhordozhatóságot először inkább vállalati felhasználók veszik igénybe.
Vágólapra másolva!

Vitai Attila, a Vodafone vezérigazgatója egyelőre nem tudta megmondani, hogy hányan fognak élni a lehetőséggel, mellyel a mobiltulajdonosok telefonszámuk megőrzésével válthatnak szolgáltatót. Vitai hozzátette: a szolgáltatóhoz az elmúlt napokban nagyon sok hívás érkezett a számhordozhatósággal kapcsolatban, ezért hétfőtől már üzemeltetik azt a telefonszámot, amelyen a hozzájuk csatlakozni kívánókat regisztrálják. A számhordozás gyakorlati megvalósítása kapcsán elhangzott, hogy a más szolgáltatóknál lévő ügyfeleknek elegendő felkeresniük valamelyik Vodafone üzletet, s ott jelezni kívánságukat. Ugyanakkor a más szolgáltatónál korábban lejárt, de ki nem fizetett tartozás, illetve a hűségidőszak le nem telte elutasítási indok lehet a számhordozással kapcsolatban.


Gyakorlati tudnivalók

Vitai úgy vélte, hogy a Vodafone sok ügyfelet fog nyerni, lévén, hogy jobb tarifái vannak, mint a másik két szolgáltatónak. A számhordozás technikai lebonyolítása legfeljebb 14 munkanapot vesz igénybe, ám a Vodafone szakemberei úgy vélik, hogy ennél hamarabb is megvalósulhat. A szolgáltatót váltó ügyfélnek mindenesetre arra kell felkészülnie, hogy a számhordozási folyamat legvégén körülbelül négy óra hosszáig nem tud majd hívást kezdeményezni, illetve fogadni. Kérdésekre válaszolva elhangzott, hogy a Vodafone nem jelzi majd például egy sípszóval a hívó fél számára, hogy az általa elérni kívánt számon milyen szolgáltatóhoz tartozó ügyfél van, az előfizető már váltott mobil céget.

A törvény és a vonatkozó kormányrendelet értelmében a mobilszolgáltatóknak május 1-jétől kell lehetővé tenniük az ügyfelek számára, hogy a jelenlegi számuk megtartása mellett válthassanak szolgáltatót. Korábban a Vodafone és a Westel bejelentette, hogy a hozzájuk csatlakozó ügyfelek ingyenesen válthatnak szolgáltatót. Az Elektronikus Hírközlési Törvény szerint a vezetékes telefonszolgáltatók már január 1-től kötelesek biztosítani a számhordozhatóságot.