20 éves a Tetris

Vágólapra másolva!
Nem sok játékról mondhatjuk el mostanság, hogy maradandó emlékeket hagy a játékosokban.Más a helyzet akkor, amikor az egyik legismertebb logikai-ügyességi játék születésnapját ünnepeljük.A tetris hihetetlen sikertörténete immár 20 éve tart.   
Vágólapra másolva!

Húsz éve indult világhódító útjára a Tetris nevű számítógépes játék, amelynek megalkotója, Alekszij Pajitnov talán most végre pénzt is lát majd a potyogó kockákból.
A fordulatokban gazdag történet 1985-ben kezdődött. Pajitnov
ebben az időben az Orosz Tudományos Akadémia munkatársaként pszichológiával és kirakójáték-elmélettel foglalkozott.
A számítógépes játékok iránti szenvedélyét mi sem mutatja jobban, hogy a tudós alig két hét alatt alkotta meg a ma már világszerte ismert játékot, a Tetris névre keresztelt potyogó kockákat. Nem telt bele sok idő és a játék meghódította Moszkvát, sőt egész Kelet-Európát, további terjedését csak a vasfüggöny akasztotta meg rövid időre.

Pajitnov találmánya felkeltette a nagy játékkészítők, egyebek
között az Atari és a Nintendo figyelmét is. A tudós azonban nem
léphetett, mert a Szovjetunióban minden találmány az állam tulajdona volt. Hosszú tárgyalások végén a Tetris licencét végül az amerikai Henk Rogers szerezte meg. A liszensz eladásából mindenki részesült, csak éppen a feltaláló nem. Pajitnovnak, aki a kilencvenes évek elején az Egyesült Államokba költözött, egészen 1996-ig kellett várnia, hogy lejárjon a régi szerződés, és végre saját vállalatának kezébe kerüljön a liszensz, és ő is részesedjék a játék eddig eladott mintegy 40 millió példánya után járó pénzből.

A tudós, aki jelenleg a Microsoft számítógépes óriáscég játéktervezője, most a Tetris kétszemélyes változatán dolgozik:
hamarosan a világhálón is lehet majd rakosgatni a zuhanó kockákat.