Pro Rugby 2004 - menedzseld a világ legjobbjait

Vágólapra másolva!
Március végén már szaladhatnak is a boltokba azok a játékosok, akik a PC mellől felállva rögbimeccsek mézésével töltik idejüket. Ekkor válik ugyanis elérhetővé a Cyanide Studios, valamint a Digital Jesters ígéretes sportmenedzser programja, a Pro Rugby Manager 2004.
Vágólapra másolva!

Talán furcsa, hogy egy angol kiadó és egy francia fejlesztő fogott össze, hogy eljuttassa a játékosokhoz az első olyan sportmenedzser játékot, mely nem a foci vagy a hoki, esetleg a Forma 1 menedzsereit modellezi A Pro Rugby manager a nálunk kevésbé ismert rögbi világába kalauzol el bennünket. Furcsa, hiszen a két ország szurkolói már évtizedek óta vitáznak arról, hogy melyik ország csapata a legjobb a kontinensen. A vita ugyebár tavaly eldőlt, mivel az angol csapat a világbajnokság döntőjében legyőzte a verhetetlennek hitt déli hármas titánját, Ausztráliát, és hasonló bravúrokat mi is elérhetünk a programban, hisz ötven válogatott is helyet kapott a PRM 2004-ben. A válogatottak mellett száznál is több klubcsapat - francia, angol, skót élvonal, déli gárdák, stb. - kispadjára ülhetünk le, melyeket bármely nagy sorozatba benevezhetünk. A meccsek nemcsak "papíron" futnak, hanem tizennégy 3D-s stadionban zajlanak, a menedzsernek pedig a helyes taktika megválasztása mellett ügyelnie kell az igazolásokra, a játékosok fizetésére, valamint a megfelelő személyzet felvételére is.