Befejeződött a Spartan fejlesztése

Vágólapra másolva!
A Just Play és a Slitherine bejelentette, hogy elkészült a Spartan című körökre osztott stratégiai játék, mely március huszonnegyedikén kerül Európában az üzletekbe. Az ókort felidéző programban nem kevesebb, mint száz, valóságosan létezett nemzet életének irányítását vehetjük kézbe.
Vágólapra másolva!

Nemrég a Chariots of War azzal próbálta meg a játékosokat megnyerni magának, hogy ötvennél is több választható nemzetet tüntetett fel az "étlapon". Aztán kiderült, hogy a nemzetek legtöbbje nemigen különbözik egymástól, minek köszönhetően a program szépen meg is bukott. Szintén a népek kavalkádja az egyik leghangzatosabb "játékos csalogató" a Spartan esetében is, de reméljük, hogy ezúttal a minőség is párhuzamos lesz a mennyiséggel. Erről egyébként nemsokára meggyőződhetünk, hisz március végén kerül a boltokba a játék. A helyszín természetesen az ókor, méghozzá a Krisztus előtti negyedik, ötödik század. A reményt, hogy végre egy minőségi ókori stratégiával találjuk szembe magunkat, az is táplálhatja, hogy a Slitherine programját jelölték az idei Independent Games Festival díjára is.