Vágólapra másolva!
A spanyol kormányzat bejelentette, hogy a világ második legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét tervezik kiépíteni az országban. Az óriásgép mintegy 70 millió euróba kerül majd.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint a Katalónia északkeleti részén fekvő fejlesztőközpontban kiépítésre kerülő szuperszámítógéppel az éghajlatváltozással kapcsolatos, orvosi és ipari tervezési kutatásokat végeznek majd el. A 70 millió eurós befektetéssel kiépítésre kerülő szuperkomputer másodpercenként 40 billió művelet vérehajtására lesz képes - ez nagyjából 18 ezer átlagos személyi számítógép számítási teljesítményével ér fel.

A szupergépet az IBM építi ki az elkövetkezendő 4 évben, s a végső konfiguráció több mint 120 négyzetméter helyet foglal majd el a gépteremben, tömege pedig 60 ezer kilogramm körüli lesz. A spanyol szuperkomputer a nyílt forráskódú Linux operációs rendszert futtatja majd, s beüzemelésekor várhatóan a világ második legnagyobb teljesítményű számítógépe lesz a jelenlegi csúcstartó japán Earth Simulator után.