Nemsokára debütál az újságszerű képernyő

Vágólapra másolva!
A Philips hétfőn bejelentette, hogy hamarosan olyan hajlékony, extravékony kijelzők tömeggyártását kezdi meg, melyekre a tulajdonos weboldalakat, e-maileket is feltölthet, s egyszerűen magával vihet.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A gyártó közleménye szerint az 5 coll átmérőjű kijelző szöveg mellett fotók megjelenítésére is alkalmas fekete-fehérben, s egészen kicsire összecsavarható. A különböző típusú műanyag komponenseket tartalmazó képernyőt mobiltelefonhoz is lehet majd csatlakoztatni, így a tulajdonos weboldalakat, e-könyveket vagy e-mailjeit is elolvashatja rajta.

A Philips szóvivője hangsúlyozta, hogy a mobil kijelző nem kutatási projekt, nemsokára megkezdődhet első pilot-példányainak gyártása, 2005-re pedig már évi 1 millió darabot le kíván gyártani belőle a vállalat. A hajlékony képernyő áráról nem nyilatkozott a gyártó, mindössze annyit árult el, hogy körülbelül annyiba fog kerülni, mint a jelenleg kapható asztali használatra szánt laposképernyők.