Készül a SimCity 5

Vágólapra másolva!
Egy német, játékokkal foglalkozó magazinban megjelent egy hír, mely szerint a Maxis képviselői bejelentették egy francia televíziós műsorban, hogy kezdetét vette a népszerű SimCity sorozat következő részének fejlesztése.
Vágólapra másolva!
PC Games Onlinehttp://www.pcgames.de/index.cfm?article_id=273061

Annak idején meglehetősen furcsa ötletnek számított egy olyan játékkal előállni, melynek semmi különös, vagy inkább klasszikusan elfogadott célja nincs: sem versenyeket nem nyerünk, sem ellenséges katonákat nem győzünk le, és nem is ugrálunk pontszámokat vadászva egyik platformról a másikra. Sőt, semmi mást nem kell tennünk, mint építeni és építeni városunkat a saját örömünkre. Hogy mennyire nem volt balga ötlet belefogni a SimCity fejlesztésébe, azt aligha kell bárkinek is ecsetelni az eladott példányszámok függvényében. A Maxist a világhír felé megindító sorozat azóta megért több folytatást is, a negyedik résszel pedig nem is oly régen akadhattunk össze. Az teljesen evidens volt, hogy nem a negyedik rész lesz az utolsó, de azt aligha remélhettük, hogy máris hallhatunk a folytatásról. És valóba, egy német, számítógépes programokat taglaló újságban megjelent egy cikk, mely szerint Luc Barthelet arról beszélt egy francia TV-nek, hogy megkezdődött a SimCity 5 fejlesztése! A Maixs és az EA eddig sem nem erősítette meg, sem nem cáfolta a hírt, így remélhetjük, hogy már nincs olyan messze a soron következő városépítős őrület.