Új StarWars Galaxies oldal nyílt

Vágólapra másolva!
Újabb oldalt nyitott a Lucas, mely a népszerű online szerepjátékkal, a Star Wars Galaxieszel foglalkozik. Az oldalra látogatók megismerkedhetnek a Tatooine bazárjával és kocsmáival, a játékban kószáló fajokkal, és mindezek mellett még letölteni váró csemegék is szerepelnek az étlapon.
Vágólapra másolva!

Mindent elkövet a LucasArts, hogy a Star Wars Galaxies: An Empire Divided című MMORPG-jük megőrizze második helyét a nagy Everquest mögött, sőt, esetleg idővel még le is taszítsa a Sony Online klasszikusát a trónról. Ennek érdekében nyitották meg az a honlapot, mely szintén a Galaxieszel foglalkozik. A site-on egyfelől letölthetünk néhány háttérképet, ikont, screenshotot, valamint egy, a Jedik csatáját bemutató videót, és leginkább olyan érdekességekkel is találkozhatunk, melyek a játékkal újonnan ismerkedőknek lehetnek elsősorban fontosak. Megtudhatjuk többek között, hogy mely fajtól mit remélhetünk, milyen épületeket találunk a galaxis bolygóin, éppen hogy áll a polgárháború... Sőt még arról is kapunk információkat, hogy a Tatooine kocsmáiban kivel érdemes leülni sörözni, vagy mit érdemes megvenni a bazárban. Tehát kezdők és haladók, irány a végtelen csillagos ég.