Hódít a Havok fizikai motorja

Vágólapra másolva!
Két új játékról került le a lepel, melyekben a Havok legújabb fizikai motorja, a Havok 2 üzemel majd. A két szóban forgó program a Vivendi Universal kiadásában megjelenő Tribes: Vengeance, valamint az Atari és a Shiny egy eddig meg nem nevezett próbálkozása.
Vágólapra másolva!

Max Payne 2, Deus Ex: Invisible War, Uru: Ages Beyond Myst. Hogy mi a közös az itt felsorolt programokban? Először is az, hogy valamennyi igen jó játék. Ez pedig többek között annak is köszönhető, hogy egy olyan fizikai motorra épülnek,
mely már nem kevesebb, mint kilencvenkilenc játékban bizonyította, hogy méltó a dicséretre. A Havok fizikai engine-jéről, a Havok 2-ről van szó, melynek alkotója, a Havok a napokban kötött megállapodást két nagy kiadóval, a VU Gamesszel, valamint az Atarival, hogy a kilencvenkilences listán szereplő játékok száma immár a százasok klubjába kerüljön. Hogy az Atari mely játéka alá fog kerülni a Havok 2, azt még nem tudjuk, de az ismert, hogy a Vivendi a Tribes legújabb részét, a Vengeance-t akarja eladhatóbbá tenni a Havok 2-vel.