Hidegháborús konfliktus

Vágólapra másolva!
A hidegháború korszakából hasították ki a fejlesztők az a szeletet, melyet a Cold War Conflict című, 2004 márciusában megjelenő stratégiai programban feldolgoztak.
Vágólapra másolva!

A Szovjetunió bukásával megszűnt a hidegháború, de nagyot tévedtek azok, akik úgy gondolták, hogy most aztán beköszönt az ezeréves béke. A világ forrongó pontok halmazává vált, hisz már nem kellett a két nagy csősz pásztorbotjától tartani. Hogy ne merüljön feledésbe a jeges konfliktus, arról gondoskodhat a GMX Media programja, a Cold War Conflict.

A stratégiai játékban nem az egész hidegháborús időszak tárul elénk, hanem annak egy bő két évtizedes szakasza, mikor a Közel-Keletre vetült a világ aggódó tekintete. A szóban forgó időszak az 1950 és 1973 közötti történelmi tortaszelet, melyet négy kampányon keresztül élhetünk át. E küldetéssorozatban összesen nyolc nemzet csapatait vezethetjük győzelemre. E népek a hidegháború által talán legkomolyabban érintett nációk közül kerültek ki: Egyesült Államok, Szovjetunió, Kína, Szíria, Egyiptom, Izrael, Koreai NDK és Nagy-Britannia.

Az első kampány az izraeli, melyben természetesen az első, 1956-os arab-izraeli háború kerül feldolgozásra. A két részvevő fél a technológiailag fejlett, amerikai támogatást élvező Izrael, és a nagyobb létszámú sereggel rendelkező Egyiptom. E kettővel szemben már négy nemzet bonyolódik bele az 1973-mas, a harmadik arab-izraeli háborút felelevenítő kampányba, ahol az egyiptomi és az izraeli oldal mellett szír és szovjet egységeket is irányíthatunk. A másik két küldetéssorozatban a koreai háború kerül górcső alá. Első szakaszában az USA, a KNDK, a Szovjetunió, Kína és Nagy-Britannia vesz részt, míg második fele kifejezetten az USA-KNDK összecsapásokra koncentrál.

A valós idejű stratégiai játékok esetén megszokhattuk, hogy a küldetések elbukása a játék végét is jelenti, így keresgélhetjük a menüben a visszatöltés pontot. A Warlords Battlecryhez hasonlóan a Cold War Conflictben a vereség viszont nem jelenti a kampány végét. A legtöbb esetben az események tovább zajlanak, ahogy az a valóságban történt, csak a későbbi küldetésekben más eséllyel szállhatunk harcba.

Arról mindig is folyt a heves vita, hogy mi a jobb, a Dune 2-es, Warcraftos építem az egységeket, a bázist, fejlesztgetek stílus, vagy a Panzer Generalos, Battle Isle-os út, vagyis az adott számú egységgel indulok harcba módszere. Eldönteni e kérdést persze sosem lehet, a Cold War Conflict mindenesetre az utóbbi kategória mellett teszi le a garast, vagyis ne számítsunk bázisépítésre, egységtoborzásra. Időről időre kaphatunk azért erősítéseket, és néha még légi támogatásra is számíthatunk, de ez minden.

Akiknek kedvük támad kicsit átírniuk a történelemkönyveket, azoknak készült a scenario editor, mely segítségével saját küldetéseket, és ezekhez térképeket készíthetünk. E missziókban ellenfélül hívhatjuk a számítógépet, de ha ráuntunk, akkor akár saját mapjainkon, akár a gép által generáltakon egymással is összeakaszthatjuk a bajszunkat, mind interneten, mind LAN-on keresztül.

Kényes téma a hidegháború, hisz nem telt el még sok idő, hogy felemelkedett a vasfüggöny, és leomlott a berlini fal. Talán éppen ezért nem vállalkoztak rá a stratégiai fejlesztők, hogy komolyabban belemélyedjenek a témába, és reméljük, hogy a Cold War Crisis képében színvonalas program tölti be a tátongó űrt.