Csak digitális előhívással foglalkozik a Főfotó

Vágólapra másolva!
A Főfotó labortevékenységének egy részét, az analóg kidolgozást átadta a német CeWe Colornak, de megtartotta a digitális fotókidolgozást - közölte Erdélyi László Attila, a Főfotó Kft ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Vágólapra másolva!
Tesztek, hírek, pályázat a DigiFotó rovatban/techbazis/digifoto/index.htmlDigitális gépek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/ipar_es_mezogazdasag/ipar,_iparugy/muszeripar,_muszertechnika/optika._foto-_es_filmtechnika/fototechnika/digitalis_fenykepezes/digitalis_fenykepezogepek/

Erdélyi elmondta: az ügy háttere, hogy a német CeWe Color és a Főfotó Kft belga tulajdonosa, a Spector csoport között együttműködési szerződés jött létre. Ennek lényege, hogy a német és a belga cég együttműködik elsősorban az analóg fotókidolgozás terén. A Főfotó számára ez azt is jelenti, hogy a hagyományos technológia fejlesztésével a cég a jövőben nem foglalkozik, minden erőforrását az új típusú, digitális technológia fejlesztésére fordítja.

A Főfotó Kft piaci részesedése a fotómunkában és a fényképezőgép értékesítésben Magyarországon 20-25 százalék körül van - mondta Erdélyi László Attila.