Új fegyver 2003 egyik pusztító vírusa ellen

Vágólapra másolva!
A Microsoft újabb eszközt adott ki a Blaster számítógépes féregvírus eltávolítására. Tapasztalatok szerint a nyáron felbukkant kártevő a mai napig jelen van az interneten és rendkívül agresszívan képes terjedni.
Vágólapra másolva!

Közlése szerint a Microsoft több hónappal a Blaster vírus felbukkanása és példátlan mértékű terjedése után is szükségesnek tartotta egy újabb eltávolító szoftver kiadását. Mint arról korábban többször hírt adtunk, a tavalyi évben jelentős kárt okozott a Blaster nevű féregvírus, amely az általa megfertőzött gépekről túlterheléses támadást hajt végre a Microsoft szoftverfrissítéseket tartalmazó Windows Update webhelyén, illetve hátsó ajtót nyit a PC-n. A szoftvervállalat vélekedése szerint bár a nyári hatalmas Blaster-roham már a múlté, a biztonsági frissítések ellenére a kártevő még ma is igen erősen jelen van az interneten. Az azóta több változatban felbukkant kártevő sok esetben nem is adja jelét annak, hogy egy számítógépre telepedett, ám a háttérben folyamatosan továbbítja magát lehetséges címekre, ezzel jelentős forgalmat generálva.

Az [origo] egyik olvasójának tapasztalatai egybevágnak a fentiekkel: a Blaster vírus egy esetben mintegy 10-15 perc alatt képes volt egy újonnan installált Windows XP rendszer megfertőzésére. A kártevő a frissen telepített operációs rendszerbe még szinte az installálás, illetve a szükséges update-ek online telepítése - s a vírusirtó/tűzfalszoftver installálása előtt - során tudott bemászni.

A Microsoft új Blaster-gyilkos eszköze (Windows 2000/XP alá) letölthető a vállalat honlapjáról. Korábban több vírusbiztonsági társaság jelent meg hasonló alkalmazásokkal.