Londonba is eljut a Battle Mages

Vágólapra másolva!
A GMX Media kiadója juttatja el a Buka Entertainment játékát, a Battle Magest a brit felhasználókhoz. A játék egy klasszikus fantasy világot vetít elénk, melyben a játékos feladata, hogy a különféle fajok képviselőit háborúba vezesse a világot fenyegető közös ellenséggel szemben.
Vágólapra másolva!

A Warcraft harmadik részében már láthattuk, hogy a közös ellen - ott az élőholtaknak jutott e szerep - miként tudjuk egyesíteni azokat a fajokat, melyek évszázadok óta ellenségeskednek egymással. Ezzel a gondolattal találkozhatunk a Buka által kiadott Battle Magesben, ahol a játékos által megszemélyesített varázslónak kell a fajok közti ellentéteket sutba dobni, hogy a világ nehogy a gonosz prédájává váljék. Az alapvetően stratégiai játékban helyet kaptak szerepjátékos elemek is, melyhez hasonló keverékekkel már találkozhattunk, de ezek egyike sem aratott igazi sikert. Hogy a Battle Mages elnyeri-e a játékosok tetszését, az majd elválik, mindenesetre nemsokára a brit gamerek is letehetik obulusukat a program mellett, vagy pálcát törhetnek felette, mivel a GMX az angol vásárlókhoz is eljuttatja a játékot.