Év végén robbant Pandora szelencéje

Vágólapra másolva!
Az a bizonyos Pandora szelencéje ezúttal nem bajok és szerencsétlenségek, hanem óriási népszerűség forrása lett: a Való Világ villa 21 éves lakója a keresések netovábbja a Vizslában.
Vágólapra másolva!

A Vizsla keresőrendszer statisztikái szerint immár egy hete a keresések élén Németh Judit alias Pandora áll. Amint bekerült a Való Világ 3 villájába, máris elindult a netes hajtóvadászat a lány után, így december 28-án már az ötödik volt a keresőszavak listáján, másnap pedig robbant a bomba: óriási fölénnyel vette át a vezetést az örök favorit sex-től. Azóta folyamatosan rá kíváncsiak a legtöbben.

Csupán az év utolsó napján került veszélybe Pandora első helye a szilveszteri sms után kutatók nagy száma miatt, de azért az aranyérem megmaradt. A Pandora iránti hatalmas lelkesedést még inkább fokozta az a hír, miszerint a reality-ház első lakója korábban a pornószakmában is megfordult.

A keresők lendületét az sem veszi vissza, hogy a Pandora szó találati listáján mindössze a 25. helyre tudta felverekedni magát az első VV-releváns bejegyzés, a valóságshow honlapja.