Vallomást tett a Blaster féreg írója

Vágólapra másolva!
A tavaly nyáron felbukkant, Blaster nevű számítógépes féreg második variánsának készítésével vádolt amerikai fiatalember szerdán a bíróság előtt elismerte, hogy ő készítette a több tízezer PC-t megfertőző károkozót.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A 19 éves Jeffrey Lee Parsont tavaly augusztusban tartóztatták le az amerikai hatóságok, mindössze két héttel azt követően, hogy a világhálón terjedésbe kezdett a Blaster és MSBlastnéven ismert féreg, amely az eredeti, korábban megjelent károkozó továbbfejlesztett változata. A Blaster.B a Windows operációs rendszer egy biztonsági résén keresztül fertőzte meg a számítógépeket, s hátsó ajtót nyitott azokon, melyen keresztül azok a világhálón keresztül távirányíthatóvá váltak.

Noha Parson tavalyi letartóztatásakor tagadta bűnösségét, egy szerdai bírósági meghallgatáson azonban bevallotta, ő készítette a Blaster második variánsát, méghozzá az eredeti féreg forráskódjának módosításával. A vírusíró ügyében várhatóan november közepén hoznak majd ítéletet, amelynek során Parsonra akár 18-tól 37 hónapig terjedő börtönbüntetést és dollármilliókra rúgó pénzbüntetést is kiróhatnak.