Jövőre érkezik a Roma Victor

Vágólapra másolva!
Hamarosan kezdetét veszi az a bétatesztelés, melyen a kiválasztott játékosok a RedBedlam Ltd. online szerepjátékát, a Roma Victort probálgathatják. Ha a tesztelés során nem bukkannak fel komoly problémát okozó rejtett hibák, akkor a játékot a következő évben kezdhetjük el élesben.
Vágólapra másolva!
A játék weboldalahttp://www.roma-victor.com/

Mint tudjuk, a Római Birodalom az első ezredfordulóra már csak a régmúlt dicsőségéről álmodozó poéták és egyes koronás fők gondolataiban létezett, de azért vannak a számítógépes játékok, hogy megváltoztassák a történelem forgatókönyvét. Ezt tette a RedBedlam is a Roma Victor című MMORPG-ben, hiszen e játékban a valós életben bekövetkezett bukás után még ötszáz évvel is a rómaiak uralkodnak Európa felett. A felhasználó által irányított karakternek ebben a világban kell megpróbálnia életben maradni, ami egyáltalán nem könnyű, lévén a rabszolgák sanyarú sorsa jutott néki osztályrészül. Ha persze nagyon ügyesek vagyunk, akkor lehet belőlünk gladiátor, légionárius, de még a gazdag politikusok luxusélete sem elérhetetlen cél. A játék végleges változata a 2005-ös évben kerülhet az üzletekbe, feltéve, ha a nemsokára kezdődő zárt bétateszt nem hoz a felszínre az átlagosnál komolyabb problémákat.