Ismét hallhattunk a Project Snowblindről

Vágólapra másolva!
Ezúttal nem a névváltoztatások miatt, de ismételten a figyelem középpontjába került az Eidos készül akcióprogramja, a Project: Snowblind. A játékkal egyfelől egy új traileren keresztül ismerkedhetünk meg, másfelől pedig meglátogathatjuk a tartalmában alaposan megújított honlapot is.
Vágólapra másolva!
Project Snowblindhttp://www.projectsnowblind.com/Letöltéshttp://downloads.gamezone.com/demos/d12010.htm

Sok shooterrel kapcsolatban hallhattuk már, hogy ilyen, meg olyan forradalmi tartalommal ejti majd rabul a játékosokat, aztán sok esetben finoman fogalmazva is elmarad a várva várt siker (lásd például: Chrome). Remélhetőleg az Eidos gondozásában Amerikában már a következő év második havában megjelenő Project Snowblind nem ezt a kategóriát erősíti, hanem valóban egy értékes gyöngyszemmel gazdagítja az akciókategóriát. Hogy valójában mit is várhatunk ettől a játéktól, arról tisztább képet kaphatunk, ha ellátogatunk a honlapjára, melyet alaposan felfrissítettek a kiadó illetékesei. Az oldalon megtalálhatjuk a játék bemutatását, a fejlesztéssel kapcsolatos híreket, megbarátkozhatunk a majd bevethető fegyverekkel, megtekinthetünk számos képet, beleolvashatunk a sajtó véleményébe a készülő játékról, és nem utolsó sorban még a legfrissebb trailert is letölthetjük.