Távoktatás a sarkkörön túl

Vágólapra másolva!
Alaszkában az internet es az elektronikus távoktatás segítségével próbálják áthidalni a települések közti hatalmas távolságokat: szélessávon 17 falu diákjainak közvetítenek matematikaórákat a hét öt napján.
Vágólapra másolva!

Alaszka egyike a legritkábban lakott államoknak az Egyesült Államokban, a vidéki térségben nehéz megfelelő oktatást biztosítani az ott lakóknak - kevés a diák és képzett pedagógusból sincs elég. Ezen a helyzeten többféle, az internethez kapcsolódó metódussal próbálnak segíteni a helyiek. Jó példa erre a Tununak városának kezdeményezése, ahol a térség első interneten közvetített tanóráit honosították meg Kim Abolafia vezetésével - adta hírül az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ Infinit hírlevele. Összesen 17 falu diákjainak közvetítenek matematikaórákat a hét öt napján, a videokonferencia módszereivel próbálva áthidalni a hatalmas távolságokat. A három éve kezdődött projekt kezdetén még a résztvevők sem igazán tudták, mire lesznek képesek. Abolafianak meg kellett küzdeni a rutintalansággal, valamint új módszereket kellett kidolgoznia a figyelem felkeltése és megtartása érdekében. A legnagyobb probléma az interakciók limitáltsága. A távoktatás lehetőségei adottak, hisz az állam 54 iskolai körzetében az utóbbi években kivétel nélkül kiépült a szélessávú infrastruktúra, a kilenc legelhagyatottabban fekvő térséget pedig videokonferenciára alkalmas berendezésekkel is ellátták.

A technológia ugyanakkor gyermekbetegségekkel küzd, a szélsőséges időjárás, a különböző üzemzavarok és az eszközök használatában való járatlanság hátráltatják a zavartalan oktatást. Továbbá vannak természetesen, akik szerint egy húsvér tanerőt nem pótolhat semmilyen képernyő - bár azt az ellenzők is aláírják, hogy egyes esetekben a távoktatás kikerülhetetlen.

ITTK Infinit