Informatikai képzés indult romáknak

Vágólapra másolva!
Szentgotthárdon a Phare CBC programján nyert pályázati támogatással informatikai képzést indítottak kisebbségi önkormányzatoknál dolgozó romák számára Szentgotthárdon.
Vágólapra másolva!

Cigány kisebbségi önkormányzatok informatikai fejlesztésére és az önkormányzatokban tevékenykedő romák számítástechnikai képzésére nyert a Phare CBC program szlovén-magyar kisprojekt alapjának pályázatán 48 ezer eurós támogatást a szentgotthárdi III. Béla Szakképző Iskola - mondta Tóthné Nagy Emese projektmenedzser, a középiskola tanára az MTI-nek csütörtökön.

"A képzés célja, hogy hatékonyabbá tegyék a Szentgotthárdon és két környékbeli községben, Csörötneken és Szakonyfaluban működő cigány kisebbségi önkormányzatok kapcsolattartását, elektronikus kommunikációját" - nyilatkozta a projektmenedzser. Hozzátette: a hallgatók számára teljesen ingyenes, nemzetközi számítógép felhasználói bizonyítványt adó tanfolyamot az elmúlt napokban 14-en kezdték el, a felnőttképzési program beindításához az iskola 7 ezer euróval járult hozzá, a szentgotthárdi városi önkormányzat pedig 450 ezer forintot áll a költségekből.