Elismerés a Nemzeti Múzeum weboldalanak

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Múzeum gyerekeknek szóló weboldala első helyezést ért el a magyarországi online és multimédia tartalmak versenyén. A honlap ezt követöen egy nemzetközi megmérettetésen is részt vesz.
Vágólapra másolva!

Idén immár negyedik éve rendezték meg az eFestival versenyt, a hazai digitális tartalomipar és tartalomfejlesztés rangos megmérettetését. A "tartalomalkotók legjobb megoldásainak" 2004-es seregszemlére 5 kategóriában 66 nevezés érkezett, ebből 10 e-learning kategóriában. Az Oktopusz Alapítvány tájekoztatása szerint a pályaműveket 16 tagú zsűri értékelte, az ő döntésük alapján idén a legjobb e-learning tartalom a Magyar Nemzeti Múzeum gyerekeknek szóló weboldala, a Kölyökmúzeum lett. Második helyezést ért el a Krea Windows XP/Office XP programokhoz készült súgója CD-ROM-on, a harmadik pedig a Coedu Kft. "Iránytű a betétbiztosításhoz" tananyaga lett.

A díjátadásra a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) DAT'2004 konferenciáján került sor. A MATISZ társult partnere a World Summit Award (WSA) kezdeményezésnek, ily módon az eFestival - mint WSA Nemzeti Verseny - kategóriagyőztesei a WSA'05 verseny benevezettjeivé válnak. A WSA egy globális kezdeményezés az elektronikus tartalmak és kreativitás legjobbjainak kiválasztására és népszerűsítésére. Általános céljának tekinti a digitális szakadék áthidalását és a tartalmak terén jelentkező űr mérséklését, és jelenleg öt kontinens 136 országának képviselőit tartalmazza.