Fény derült a negyedik Hitman címére

Vágólapra másolva!
Hitman: Blood Money címen kerül forgalomba a következő évben a Hitman sorozat negyedik epizódja - jelentette a minap az Eidos. A programot az immár az Eidos tulajdonát képző dán Io Interactive írja, és PC mellett PlayStation 2-re, valamint Xboxra is megjelenik tavasszal.
Vágólapra másolva!

Anyagi nehézségekkel küzd sok más nagyobb kiadóhoz hasonlóan az Eidos is, igaz, az ő helyzetük egyáltalán nem kilátástalan. Ez többek között annak köszönhető, hogy több olyan sorozat kiadásának jogát is birtokolják, melyek korábbi részei hatalmas sikereket arattak, igaz, akadtak kevésbé nyerő epizódok is e szériákban. Az egyik ilyen sikersorozat természetesen a Tomb Raider, aminek a hetedik része jövőre várható, valamint a Hitman széria, melynek eddig három installációjával futhattunk össze. Akárcsak a TR, a Hitman játékok áradata sem apad el, sőt, már dolgozik is a dán Io Interactive a negyedik Hitman-programon. Erről már eddig is tudtunk, az viszont csak most került nyilvánosságra, hogy Hitman IV: Blood Money címmel kereshetjük majd a játékot kedvenc üzletünkben, valamikor a következő év tavaszán.