Law & Order-demo jelent meg

Vágólapra másolva!
A Legacy Interactive bejelentette, hogy egy játszható demót készített és tett elérhetővé a népszerű tv-s sorozatból, a Law & Orderből készült számítógépes játékhoz, a Law & Order: Justice is Servedhez. A bemutató a játék minden aspektusába bepillantást enged a tanúk kihallgatásától a bizonyítékok megvizsgálásáig.
Vágólapra másolva!

Októberben került forgalomba egy játék, mely az egyik legkedveltebb bűnügyi sorozattal, a Law & Orderrel foglalkozik. A Justice is Served immár a harmadik olyan játék, mely ezt a televíziós szériát próbálja meg a játékosok számára emészthetővé tenni, és mivel az első két próbálkozás igen sikeres volt, nincs okunk kételkedni, hogy a Justice sem okoz csalódást a virtuális nyomozóknak. Akik még nem döntötték el, hogy beruházzanak-e a játékra, azok könnyebben meghozhatják döntésüket, ha letöltik azt a demót, mely gyakorlatilag a játék minden elemét megmutatja az érdeklődőknek. A sorozat az eredeti színészek hangján megszólaló főhőseinek, Lenny Briscoe-nak, Ed Greennek, valamint Serena Southerlynnek a bőrébe bújva hallgathatunk ki szemtanúkat, vizsgálhatunk meg helyszíneket, végül pedig a talált bizonyítékokat elemezhetjük a laborban.