Egy héttel korábban jelenik meg az EQ 2

Vágólapra másolva!
A Sony Online Entertainment hivatalosan is bejelentette, hogy mind Európában, mind Észak-Amerikában november 8-án dobja piacra a népszerű online szerepjáték, az Everquest folytatását. A vásárlók az első hónapban ingyenesen próbálhatják ki a játékot, a későbbiekben pedig 14,99 dollárért kalandozhatnak.
Vágólapra másolva!

Már igazán nincs messze az európai és az amerikai szerepjátékosok kedvencének, az EverQuestnek a második epizódja, hisz a Sony Online hivatalosan is bejelentette, hogy mind az európai, mind az amerikai játékosok november nyolcadikán szaladhatnak az üzletekbe, hogy az ötven dollár körüli összegért megvásárolják a programot. Az EverQuest 2 rengeteg újdonságot tartalmaz, melyek egyaránt vonatkoznak a minőségre és a mennyiségre is. A legjelentősebb minőségi változás egyértelműen a grafika teljes megújítása, míg a mennyiségi növekedést a temérdek új tárgy, varázslat, fegyver, páncél, valamint a tizenhat játszható faj és huszonnégy választható kaszt jelképezi. A program egyaránt forgalomba kerül CD-s és DVD-s változatban, de megjelenik egy korlátozott példányszámban kapható EverQuest II Collector's Edition című kiadás is. Akik megvásárolják a programot, egy hónap erejéig ingyenesen kalandozhatnak, majd a továbbiakban havi 14,99 dollárért léphetnek az EQ 2 világára.

Egy kicsi megjegyzésben azért le kell írnunk, hogy a Sony nem véletlenül sietteti a megjelenést, hiszen a nagy vetélytárs -a Blizzard - is novemberi megjelenést tervez a World of Warcraftnak. Tesztelési tapasztalataink szerint a WOW lesz a nagyobb sztár, bár nem lehet kiszámítani a játékosok vásárlási szempontjait előre. Egy biztos: nagy csata lesz a két játék között a karácsonyi piacon.