Javítás jelent meg a Rome: Total Warhoz

Vágólapra másolva!
Egy javítást tett fel a Rome: Total War honlapjára a kiadó Activision. A népszerű stratégiai sorozat legújabb, a Római Birodalomban játszódó részéhez kiadott patch több kisebb hiba kiküszöbölése mellett elsősorban a többjátékos módban felmerült problémákat orvosolja.
Vágólapra másolva!

Nem olyan rég került az üzletekbe a Total War sorozat legfrissebb darabja, a Rome: Total War, mely mint az címéből is következik, a Római Birodalom korának háborúit és diadalait dolgozza fel. A széria korábbi darabjai azzal nyerték meg maguknak a játékosokat, hogy remekül ötvözték magukban a valós idejű, valamint a körökre osztott stratégiai kategóriákat, de az sem vált hátrányukra, hogy a gamereknek nem kellett lépten-nyomon kellemetlen bugokkal is megküzdeni ellenségeiken kívül. A legújabb epizód tartalomban nem marad el elődeitől, sőt, sok téren felül is múlja a Shogunt és a Medievalt, viszont maradt benne néhány apróbb hiba, melyek főleg a többjátékos módot kedvelőknek okoztak kellemetlen perceket. Szerencsére az Activision nem feledkezett meg a rajongókról, és feltett a program hivatalos oldalára egy olyan javítást, mely feltelepítése után már csak a Birodalomra törő ellenségekkel kell törődnünk a fránya bugok helyett.