City of Heroes jelmezbál

Vágólapra másolva!
Érdekes versenyt szervez a City of Heroes játékosoknak a program kiadásáért, valamint működtetéséért felelős koreai NCsoft. A versenyen részt vevő játékosok fényképeikkel nevezhetnek a megmérettetésre, mely fotókon ugyanolyan öltözékben pózolnak, mint az általuk irányított héroszok a programban.
Vágólapra másolva!

Nagy népszerűségnek örvendenek világszerte a különféle karneválok, jelmezbálok. Ezek a rendezvények az iskolákban is nagy hagyományokkal rendelkeznek, így nagy valószínűséggel az olvasók közül is sokan átestek egy-két jelmezes felvonuláson. Akik kedvelik az ilyen látványosságokat, és még a City of Heroes című online szerepjátékhoz is rendelkeznek előfizetéssel, azok most benevezhetnek egy jelmezes megmérettetésre, igaz, nem személyesen, hanem csak fényképeik révén. A fényképeken a jelentkezőknek pontosan olyan jelmezbe kell öltözniük, mint amilyen ruhákat azok a hősök viselnek, akik az egyes játékosokat képviselik Paragon Cityben. A jelentkezéseket november hetedikéig adhatják le az érdeklődők, melyet követően nem sokkal kihirdetésre kerülnek az egyes kategóriák győztesei. A legjobb képeket beküldők között olyan értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra, mint számítógépes alkatrészek, digitális fényképezőgépek vagy MP3-lejátszók.