Sony F828: a masszív 8 megás

Vágólapra másolva!
Ismét 8 megapixeles digitális fényképezőgépet mutathatunk be, a Sony jelenlegi csúcsmodelljét. Az év elején megjelent F828-as kiváló tulajdonságai ellenére - a többi nyolc megás géphez hasonlóan - a képminőség terén felemásan teljesít.
Vágólapra másolva!

Az alapfelállás nem sokat változott az F-717-hez képest, most is a szokatlanul testes optika a fő egység, aminek a végén "lóg" a váz. A 717 technó-ezüst külseje után, a fekete 828 talán leginkább egy robot vállízületére emlékeztet; nem csak nevében kiber. Furcsaság, hogy hiába a jól kialakított markolat, az optika súlya miatt erősen féloldalas gép egykezes használatához kemény edzések szükségesek. Két kézzel persze kényelmesen tartható a masina, mindenesetre tanácsos a mellékelt hordszíj használata. A burkolat most is fémből készül, ennek ellenére valószínűtlen, hogy az optika akár csak egy kisebb esést is elviselne.

Ha elölről pillantunk a gépre, nem sok mindent látunk a nagy frontlencsén kívül. Az objektív tetejére került a vaku, amely egész magasra nyílik, így csökkentve a vörösszemes képek számát. A lencse és a markolat közt bújik meg a hologramos autófókusz-segédfényt kibocsátó "lámpa". A gép jobb oldalán a markolat található, baloldalon néhány gomb sorakozik, melyekkel gyorsan beállíthatunk pár dolgot, mint vaku-üzemmód, makrózás, manuális-, illetve automatikus élességállítás, sorozatfelvétel, éjszakai mód. Kissé talán érthetetlen, hogy az érzékenység miért nem került ide...

Forrás: [origo]
Az F828 felülnézetből



A gép hátoldala sem lesz meglepő: középpontban az 1,8 collos LCD, amit körbevesznek a különféle kezelőszervek. Alul egy kétállású kapcsoló, ami ez EVF és az LCD közötti váltást szolgálja. Mellette az önkioldó, nagyítás, s lejátszás funkciók elérésére szolgáló gombok. A kijelző jobb oldalára került a CF foglalatot nyitó és a CF, illetve MS kártyák közti váltáshoz való gomb. Felül a menüt indító gomb, a joystick, a törléshez használható gomb, illetve a paraméterek módosítására szolgáló tekerő kapott helyet. A hátlap baloldalán a dioptria-korrekciós kereső, valamint a különféle csatlakozókat takaró puha fedelet találjuk. Zoom gombot ne keressünk, hiszen a nagyítás állítása a lencsén található gyűrűvel történik! Az akkumulátort és a Memory Stick kártyát alulról lehet a gépbe rakni, az állvány menete pedig a lencse alján található.

Forrás: [origo]
A gép hátoldala



A menürendszer helyzetérzékeny, külön-külön menü tartozik az állóképek felvételéhez, a videókhoz, valamint a lejátszáshoz. Az elrendezés egyébként nem az általános, ugyanis a menüpontok a kijelző alján sorakoznak, és jobbra-balra lehet köztük lépkedni, az almenük már függőleges elrendezéssel ugranak fel. Kivétel ez alól az alapbeállításokat tartalmazó Setup menü, mely a hagyományos függőleges lista elrendezést követi. A vízszintes elrendezésben leginkább az bosszantó, hogy a 15 funkciót így nem lehetett oldalakra bontani, ezáltal sokszor többet kell lépkedni, mint a hagyományos elrendezéseknél.