Kerekasztal a hírközlési törvényről

Vágólapra másolva!
Szeptember végén tárgyalta a kormány az elektronikus hírközlési törvény tervezetét. Néhány nappal korábban a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Távközlési Klubjában is napirendre került a téma. Óvatos optimizmus jellemezte a beszélgetést.
Vágólapra másolva!

A részvevők többnyire kedvezőnek ítélték a változások tendenciáját, viszont jó néhány komoly akadállyal számoltak. Elsőként a közeli parlamenti vitát említették. Jó két éve például hasonlóan konzisztensnek, hatékonynak és megvalósíthatónak tűnt a rendszer, a parlamenti módosítások viszont megbontották az összhangját. Bánkúti Erzsébet (IHM) szerint ma már jobban támaszkodhatunk az Európai Unió joganyagára, mint két-három éve. Eddig is voltak és ezután is várhatóak méltányolható ellenvélemények, de a törvény alapvetően EU-konform megoldásait nem kérdőjelezhetik meg.

Újra találkozik a hazai internetes szakma/techbazis/internet/20031028ujra.htmlParlamenti vita a hírközlési törvényről/techbazis/20031014parlamenti.htmlA szaktárca az új hírközlési törvényről/techbazis/20031001aszaktarca.html

Bárányné Sülle Gabriella (Pantel) szintén pozitív változásokra számít, mert a hírközlési törvény hiányosságainak többségére megoldást talált az EHT nyár elejére kialakult tervezetében. Olyan mechanizmus kialakítását tartja kívánatosnak, amely minden részpiacon sorra megteremti a nyílt verseny feltételeit. Szathmári Géza (Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete, ATSZE) úgy véli, hogy a sok teendőhöz viszonyítva rövid az idő januárig. Nem hihető, hogy újévre zökkenőmentesen lezajlik a megfelelő végrehajtási rendeletek kidolgozása, a jogszabályok alapos megismerése, az új hatóság személyi, szervezeti, működési feltételeinek kialakítása, a piaci szereplők gondolkodásának átformálása. Meglehetősen sok vitás esettel szembesül jövőre a hatóság, amíg minden rendben működik.


Lejár a mandátum

Villám István (Matáv) arra sem venne mérget, hogy csak januártól várható ez az átmeneti időszak. Októberben ugyanis lejár a Hírközlési Döntőbizottság több tagjának mandátuma, s minimális létszámmal működik januárig a testület. Később viszont a leendő Tanács megnövekedett jogköre vet majd fel egy sor megválaszolandó kérdést. Ilyen többek közt, hogy a jogalkalmazók a hírközlési közlemények lehetőségeivel élve jogszabályalkotókká válnak.

Drozdy Győző (Pannon GSM) az egyetemes szolgáltatás magyarországi értelmezését vitatja. Szerinte csak lefölözött piacon indokolt a szolgáltatók jövedelmének átcsoportosítása ezen a címen. Hazánkban viszont nincs még olyan verseny, amelyben egy szolgáltatót versenytársai megfosztanának legjobb előfizetőitől, s emiatt lenne képtelen teljesíteni a kisfogyasztók ellátásának kötelezettségét. Megfelelő jogalap nélkül vonják el tehát a többi szolgáltató jövedelmét. Nem sok ilyen gyakorlat van az EU-ban. Ahol előfordult, visszafizettették a jogtalanul szerzett összegeket.

A szabályozás sok anomáliája került még szóba. A mobilszolgáltatás fejlődését elősegítő magas fix-mobil összekapcsolási díj fenntartása, az ADSL-piac koncentrálását lehetővé tevő árprés, a számmező és a vezetékes nyomvonal szűkös erőforrásaival való gazdálkodás piactorzító hatása, s még számos egyéb téma. Lesz mit rendezni az új törvény keretei között.