Tesztelik az új generációs internetet

Vágólapra másolva!
Egész Észak-Amerikát lefedi az a hétfőn beindított hálózat, amely egy következő generációs internetprotokollt használ, s egyelőre kísérleti célokat tölt be.
Vágólapra másolva!

A MoonV6 névre keresztelt hálózat az IPv6 (Internet Protocol v6) nevű szabványra épül, amelynek alkalmazásával jelentősen kibővül az internetre kapcsolt számítógépek és egyéb eszközök azonosítására szolgáló, kiosztható IP-címek száma. E révén egy IPv6-alapokon nyugvó hálózatra jóval több saját IP-címmel rendelkező eszközt lehet majd csatlakoztatni, mint a jelenlegi világhálóra, amely az IPv4 protokollt használja. Egyes szakértők szerint az IPv4 által kiosztható címek néhány éven belül Európában és Ázsiában nem lesznek elegendőek a netre csatlakoztatni kívánt számítógépek és eszközök kiszolgálására, Észak-Amerikában pedig már jóval hamarabb is elfogyhatnak.

Az IPv6 szabvány mögött álló iparági testület (az IPv6 Forum) alapítói között található többek között 3Com, Cisco Systems és az AT&T is. A MoonV6 Észak-Amerika legnagyobb olyan hálózata, amely a következő generációs internetprotokollon alapul, s várakozások szerint legnagyobb felhasználója az amerikai védelmi minisztérium lesz, amely 2008-ra teljesen át kívánja állítani informatikai hátterét az IPv6 protokoll használatára. A napokban beindított MoonV6 egyfajta kísérleti hálózatként szolgál majd, amelyen cégek, egyetemek, kutatók, internetszolgáltatók és kormányzati szervezetek tesztelhetik majd valós környezetben a következő generációs technológiát.

Az EU az internet korszerűsítésének lehetőségét vizsgálja20010425azeu.html