Fényképnézegetés televízión

Vágólapra másolva!
Digitális fényképeinket nemcsak a számítógép monitorán vagy papírkép formájában láthatjuk viszont, de nagy méretben a tévé képernyőjén is. A legtöbb digikamera ugyan összeköthető a televízióval, ám egy egyszerű eszköz megkönnyítheti dolgunkat.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi időben megszokhattuk, hogy minden, ami a digitális fényképezéssel kapcsolatos, valamilyen módon kötődik az asztali vagy hordozható számítógépekhez. Természetesen számos törekvés van arra, hogy meghonosodjanak azok a módszerek, melyek teljes egészében nélkülözik a PC használatát. Különösen jól látható ez a fényképnyomtatás területén, a DPOF kompatibilis nyomtatók rohamos terjedése révén. De mi történik akkor, ha csupán a képeket szeretnénk megtekinteni, a maguk digitális valójában? Alapesetben a PC-hez kell kapcsolni a gépet, vagy pedig kártyaolvasót kell használnunk. Persze mindezt csak abban az esetben igaz, ha megelégszünk a számítógép viszonylag kis méretű monitorával. Sokszor ez is megfelel, de esetenként jó a nagyobb képfelület. Marad tehát a jó öreg tévé!


Tévéfüggőség

Egy kissé talán elavult technikának látszik, de úgy tűnik, annál hatásosabb. Nincs is egyszerűbb ugyanis, mint hogy a képeinket egy közönséges televízión keresztül tekintsük meg. A SanDisk éppen ezt a gondolatot használta fel, amikor megalkotta digitális kártyaolvasóját, a Digital Photo Viewer elnevezásű eszközt. Jogos a gondolat a kedves olvasó fejében, hogy mi szükség van erre, hiszen a fényképezőgépeket is közvetlenül lehet csatlakoztatni a televízióhoz. Ez teljes mértékben így van, de ennek ellenére mégsem értelmetlen a dolog. A szerkesztőségünkben vendégeskedő tesztpéldány ugyanis jóval összkomfortosabb a képek lejátszása terén, mint bármelyik fényképezőgép. Mondhatni, ennek a területnek a specialistája. De valójában miről is van itt szó?

Hírek, tesztek, pályázat a Digifotó rovatbanhttp://www.origo.hu/techbazis/digifoto/FujiFilm kompakt digikamera tesztje/techbazis/digifoto/20031015fujifilm.htmlMakrófotó-pályázatunk nyertesei/techbazis/digifoto/20031009makrofotopalyazatunk.htmlDigitális gépek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/ipar_es_mezogazdasag/ipar,_iparugy/muszeripar,_muszertechnika/optika._foto-_es_filmtechnika/fototechnika/digitalis_fenykepezes/digitalis_fenykepezogepek/

A tesztpéldányunk nem más, mint egy multinormás kártyaolvasó egység, amely direkt képnézegetést tesz lehetővé. A készüléket csak és kizárólag televízióhoz vagy más analóg videojel fogadására alkalmas készülékhez köthetjük, így a képek hagyományos értelemben vett letöltésére nincsen lehetőségünk.

Digitális dianézőnk minden olyan szolgáltatással rendelkezik, amit csak elvárhatunk. Összesen ötféle kártya fogadását teszi lehetővé: SmartMedia, CF, SD/MMC és MemoryStick. Ezzel gyakorlatilag valamennyi amatőr gép által készített felvételeket megtekinthetjük televíziónkon. A televízióhoz kétféle módon is csatlakoztathatjuk. Az egyik a kompozit video kimenet, amelyet azonban csak szükség esetén érdemes használni. Jobb minőséget érhetünk el abban az esetben, ha az S-Video kimenetet használjuk. Ez a fajta csatlakozó minden nagyobb kategóriás televízió alaptartozéka.