Hírességek harca nemcsak a tv-ben

Vágólapra másolva!
A Take-Two Interactive alá tartozó Gotham Games bejelentette, hogy megkezdődött a Celebrity Deathmatch című akciójáték terjesztése, mely az MTV azonos című sorozata után készült.
Vágólapra másolva!

Akik fogják az MTV-t, azoknak bizonyosan ismerősen cseng a zenei televízió Celebrity Deathmatch című sorozata, melyben hírességek "csapnak össze" egymással. Ők biztosan örömmel fogadják a Gotham Games bejelentését, mely szerint az MTV sorozatából készült számítógépes játék immár aranykorongra került, és meg is kezdte útját az elárusítók felé. A Big Ape Productions műhelyében összerakott játék PC mellett Xboxra, PlayStationre és a PlayStation 2-re is megjelenik, viszont a GameCube-os változat fejlesztése során nem várt problémák merültek fel, így a "kockások" még kénytelenek lesznek várni néhány hetet játékukra.