Nagylátószögű objektív Olympus gépekhez

Vágólapra másolva!
Az Olympus ígéreteihez híven folyamatosan bővíteni fogja a nyáron bejelentett 4/3-os rendszerét. Az idén megjelent E-1-es váz, illetve 4 objektív után jövőre érkezik a most bemutatott ZUIKO DIGITAL 11-22mm, F2.8-3.5, valamint további optikák is.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Az Olympus bejelentése szerint jövőre 5 új objektívvel bővül majd a termékcsalád. Egyelőre csak a 11-22 mm-es lencse ismert pontosan (kisfilmes rendszerre átszámítva 22-44mm), melynek induló fényereje F2,8-3,5. Továbbá várható még három zoomobjektív, köztük egy ultra nagy látószögű lencse, valamint egy nagy fényerejű fix fókuszú optika is. A fenti bővítésekkel az Olympus termékcsaládja is a professzionális SLR rendszereké közé lép, szinte bármilyen feladat elvégzésére alkalmas lesz, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy 2005-ben további újdonságok várhatók.

Mint korábban írtuk az Olympus E-1 az első olyan cserélhető objektíves tükörreflexes kamera, ami a 4/3-os szabvány szerint készül, melynek célja, hogy olyan termékek jelenjenek meg a digitális kamerák piacán, melyek márkától függetlenül képesek együttműködni. További nagy előnye a rendszernek, hogy az objektíveket kifejezetten a digitális fotózáshoz fejlesztik, ezért alacsonyabb tömeg és méret mellett nagyobb fényerőt és jobb képminőséget nyújtanak.