Knightshift

Igen nagy csinnadrattával harangozta be az Atari a Knightshift nevű játékot, melyben ideális keverékét kívánták elénk tálalni a stratégiai és a szerepjátékos műfajnak. Lássuk, hogy mi valósult meg a hangzatos ígéretekből.

Képek

A két játéktípus közül egyértelműen a stratégiai rész dominál, ami nem is csoda, mivel a fejlesztő Reality Pump műhelyéből került ki az Earth 2150 is. A missziók a tipikus bázisépítős sémát követik, noha a legelső küldetésekben a cél nem az ellenség lezúzása, hanem általában valamilyen ereklye, vagy kulcs megszerzése.

A bázisépítés alapját a nyersanyagok begyűjtése képezi, mely itt kimerül a tehenek megfejésében. A tehenek eleinte magányosan grasszálnak a mezőkön, de ha hadrendbe állítunk egy tehenészlegényt, máris indulhat a tejtermelés. A legény ráadásul még az ellenség teheneit is el tudja csórni, ami nem egy hátrányos dolog, lévén tehénből mindig hiány van. A tejtermelés beindulásával hozzákezdhetünk az épületek felhúzásához, illetve a unitok képzéséhez. Többféle egység áll rendelkezésünkre, melyek közül az eliteket érdemes kiemelni. A legklasszikusabb ezek közül a hatalmas páncélos lovag, mely ugyan nem egy gyorsvonat, de kevesen állnak meg vele szemben. Már kevésbé szokványos a sárkányok és goblin zeppelinisták helyett a repülő egység feladatát betöltő boszorkányok, melyek mesebeli társaikhoz hasonlóan most is seprűnyélen lovagolnak. Azonban ők is hanyagolhatóan az extrémitás területén az anyósokhoz - igen, anyósok - képest, akik egyrészt kiveszik részüket a harcból, másrészt felgyorsítják a termelést, harmadrészt pedig képesek az ellenfél épületeit a mi oldalunkra konvertálni.

De térjünk vissza a szerepjátékos részhez. A küldetések egy meglehetősen méretes térképen zajlanak, melyeken véletlenszerűen botolhatunk különféle szörnyetegekbe, illetve emberi ellenségekbe. A karakterünk folyamatosan kapja a tapasztalati pontokat, mely következtében szintet lép, így pedig fejlesztheti képzettségeit. Alacsony szinteken még meglehetősen sebezhető hősünk, de akadnak bőven gyógyitalok és egyéb mágikus cuccok, melyekkel azért már nem fogjuk annyira védtelennek érezni magunkat.

Sajnos a csatározások lebonyolítása a szerepjátékos részben nem sikerült valami ötletesre. Ami a távolsági harcokat illeti, nem ritkán fordul elő, hogy kiválasztunk egy varázslatot, ami jó messziről képes az ellenséget megkínálni mondjuk egy villámmal, majd hősünk nagy bölcsen megindul a célpont felé, mígnem az könnyedén legyilkolja a kardjával. Ha már a kardnál tartunk, a közelharcban nincs más dolgunk, mint kijelölni az ütlegelendő ellenfelet, majd hátradőlve izgulni a siker érdekében.

A grafikát vizsgálva a fejlesztők igazán kitettek magukért, de ezt el is vártuk a Reality Pumptól. Mind a szerepjátékos, mind a stratégiai mód igazán szép. A karakterek kellő részletességgel kerültek kidolgozásra, akárcsak az épületek, illetve az egyéb tereptárgyak, melyekből igaz, hogy nincs sok. Különösen jól sikerültek a vízfelületek, melyekre úgy látszik, hogy nagyon ráálltak mostanában a fejlesztők.

A hanghatások már kevésbé tartoznak a játék pozitív elemei közé. A karakterek ugyan megeresztenek néha egy-egy poénos beszólást, de túl gyakran ismételgetik magukat, sőt, az sem ritka, hogy egyáltalán nem mondanak semmit. A zenével kapcsolatban túl sok kivetnivalónk nem lehet, de nem ellensúlyozza a hangok hiányosságát.

A bevezetőben említettük, hogy nagy hírverést csinált a játéknak az Atari, és bizonyosan ez a fő oka, hogy többet várt a játékos a programtól. Az egésznek olyan érzése van, mintha a két műfajt tényleg csak összekeverték volna, ahelyett, hogy szervesen beágyazzák az RPG részeket az RTS-be. Mindezen kritika ellenére a játék nem rossz, és biztosan minden stratégát le fog kötni hosszabb-rövidebb ideig.

Rendszerkövetelmény:

Processzor	P2 600
RAM	128 Mbyte RAM
VGA	32 MB VRAM
DirectX verzió	Directx 9