Kattintókönyv a már majdnem netezőknek

Vágólapra másolva!
Pohly Ferenc könyve nem műszaki leírás: a szerző saját élményeinek, tapasztalatainak megosztásával és a net nyújtotta lehetőségek bemutatásával igyekszik kedvet csinálni a világhálóhoz.
Vágólapra másolva!

Nemrég egy barátom meglátta a zsebszámítógépemet, és csodálkozva kérdezte, mi az. "Ez egy teljes értékű számítógép, csak éppen elfér a zsebemben" - feleltem. Tetszett neki, de nem értette, mi a haszna. Elkezdtem sorolni, mi mindenre tudom használni, mi mindent helyettesít, illetve változtat meg. Egyik érvet sem fogadta el, az összesre tudott ellenpéldát mondani. Ő bizony a telefonszámokat a telefonban tartja, a családi fotókat a tárcájában, zenét walkmanről hallgat, feljegyzéseket a noteszába készít, könyv és térkép pedig a táskájában van. Barátomat nem hatotta meg, hogy a zseb-PC mindezeket egyben is tartalmazhatja, és még akkor is végtelen sok lehetőség van hátra, hogy mit kezdhetek még vele.

A beszélgetésben az volt az érdekes, hogy az ismerősöm aktívan használ faxot, mobiltelefont, asztali számítógépet és internetet. Pontosan tudja, ezeknek az eszközöknek mi a hasznuk, és hogy mindegyikük óriási minőségi ugrást jelent bármilyen más korábbi, hasonló eszközhöz képest. És azt is tudja, hogy ezek nélkül mennyivel nehezebb lenne az élete. Akkor miért nem tudta ugyanezt belátni egy zseb-PC-ről?

Mert még sosem próbálta ki.

Pohly Ferenc nem kis feladatra vállalkozott, hiszen az internetről beszélni olyan, mint építészetre táncolni vagy egy futballmérkőzést lerajzolni. Megmutatni sokkal, de sokkal egyszerűbb. Nyilván nem véletlen, hogy az internet-hozzáférést vásárló emberek majdnem száz százaléka úgy lett előfizető, hogy előtte egy közeli ismerőse leült mellé és megmutatta neki, hogy is néz ki, mi mindenre jó a világháló.

Ugyanezt az "aha!" élményt kiváltani egy írásművel már nem olyan könnyű, de a szerző jól veszi ezt az akadályt. Személyes élményeiről, tapasztalatairól mesél, könnyed, szórakoztató stílusban. Majdnem úgy, ahogy az a bizonyos megbízható ismerős, a házi internetgurunk tenné a számítógép mellett ülve. És bizony tud meglepetéseket okozni olyan weboldalak, szolgáltatások, lehetőségek felsorolásával, amelyekről az olvasó még nem hallott. Így aztán rögtön kedvünk támad az egér után nyúlni, hogy kattintsunk.

Ahogy az iménti zseb-PC-s példából is kiderült, a személyes megközelítés egyszerre kecsegtet a közérthetőség ígéretével és egyszerre rejt csapdákat. A net "végtelensége" miatt mindenki csak a világháló egy-egy szeletét tudja befogadni, és ezért a szeletért tud lelkesedni, erről tud mesélni is. Aztán ez a darabka vagy találkozik annak az ízlésével, akinek mesélünk, vagy nem. Lehet, hogy nem győzzük meg, miközben csak egy kicsit másról egy kicsit másképp kéne beszélni neki. Pohly jó stílust választott, mert a konkrét példák mellett mindig általánosságban is ír az internet nyújtotta lehetőségekről, így aztán akinek egy bemutatott weboldal szolgáltatása vagy egy keresési példa nem izgalmas, könnyen elképzelhet egy nagyon hasonlót, ami őt már lázba hozza.

Persze nem is lenne igazi "kattintókönyv" a kötet, ha nem folytatódna az interneten, a www.axelero.hu/kattintokonyv címen. A szerző ezzel egyrészt bebizonyítja, hogy nem a levegőbe beszél: ami egy nyomtatott kiadványba nem fér bele, annak valóban jó helye van a weben, egy interaktív weboldal formájában. Másrészt rögtön lehetőséget ad az olvasóknak, hogy kipróbálják az olvasottakat és átérezzék, milyen visszajelzést küldeni a szerzőnek vagy egy fórumon másokkal kitárgyalni valamit.

(Pohly Ferenc az [origo]-t is kiadó Axelero Internet munkatársa, a könyv az Axelero Rt. támogatásával jelent meg.)

Juhász György