Korábban jelenik meg a Call of Duty

Vágólapra másolva!
Eredetileg november végére tervezte az Activision a Call of Duty című akciójátékának megjelentetését, de ha minden igaz, már októberben találkozhatunk vele az üzletekben.
Vágólapra másolva!

Nagyon ritkán találkozunk olyan játékkal, mely korábban jelenik meg, mint azt előzetesen a kiadó, vagy a fejlesztő bejelentették. Szerencsére ezen kivételt erősíti az Infinity Ward
műhelyében fejlesztett második világháborús akciójáték, a Call of Duty, melyet eredetileg novemberben szerettek volna piacra dobni, de a kiadó szerint olyan jól haladtak hogy az napokon belül mégis az üzletek polcaira kerül. Az Adrenalin Vault információi szerint a megjelenés pontos dátuma október 29.

A Call of Dutyban, mely rendelkezik mind többjátékos móddal, mind szingli küldetéssorozattal, a második világháború hadszínterein bizonyíthatjuk ügyességünket gyalogosan, vagy valamilyen katonai jármű volánja mögött.

A kiadó ezzel a lépésével számos mostanában megjelenő akciójáték elől szeretné elhódítani az eladási listák vezető pozícióját.