Bírálják a Matáv összekapcsolási ajánlatát

Vágólapra másolva!
A Hírközlési Döntőbizottság (HDB) nemrégiben fogadta el a Matáv referencia-összekapcsolási ajánlatát. Három távközlési vállalat szerint az új feltételek a gyakorlatban szinte semmilyen csökkenést nem hoznak a végfelhasználói árakban.
Vágólapra másolva!

Az elfogadott összekapcsolási percdíjak 8-24%-kal csökkentek, ráadásul úgy, hogy az új szolgáltatók által leginkább preferált regionális összekapcsolások esetén ez a csökkenés mindössze 8-12%, mely a legkonzervatívabb várakozásokat is alulmúlta. Mindez annak fényében különösen aggasztó, hogy a törvény által előírt számhordozhatóság 2003. január 1-i bevezetése is a bizonytalan jövő ígérete csupán - áll az eTel, a GTS-Datanet és a Pantel közleményében.

A szolgáltatók nehezményezik, hogy a döntőbizottság nem élt a törvény által biztosított lehetőségekkel annak érdekében, hogy elősegítse a piaci verseny kialakulását.

A döntőbizottságnak módjában áll a Matáv által beterjesztett összekapcsolási árakat az EU-átlaggal összevetni és megvizsgálni azt, hogy ezen díjak mellett az árprés lehetősége megszűnik-e. Bár ezen vizsgálatokat megtették és utalnak arra, hogy az árak valóban messze az uniós átlag fölött vannak, mindezt nem vették figyelembe - véli a három távközlési cég. A társaságok szerint a HDB ugyan megállapította az árprés lehetőségét bizonyos esetekben, azonban annak piacra gyakorolt hatását jelentéktelennek minősítette.

Az eTel, a GTS-Datanet és a Pantel vélekedése szerint a fenti mértékű költségcsökkenés és a számhordozhatóság hiánya miatt gyakorlatilag semmilyen pozitív változás nem várható a kormányzat által is óhajtott, de eddig sikertelennek ítélt távközlési liberalizáció terén. Ezen feltételek mellett nem várható sem a telefontarifák jelentős csökkenése, sem a verseny kiszélesedése, a magas tarifák pedig hátrányosan érintik Magyarország versenyképességét - teszik hozzá.

(A Matáv Rt. az [origo]-t kiadó Axelero Internet Rt. tulajdonosa.)