Neverwinter Nights: Shadows of Undertide

Vágólapra másolva!
Biztosan sokan végigjátszották már a Neverwinter Nigtset, és a Community oldalról letölthető ezernyi modul ellenére nagyon várják már a Floodgate által fejlesztett első kiegészítőt, a Shadows of Undertideot.
Vágólapra másolva!

Az események helyszíne ezúttal nem Neverwinter városa, hanem a közelben fekvő Hilltop. A települést elég elhagyottnak ítélik a Harperek ahhoz, hogy elrejtsenek itt néhány fontos ereklyét, mely véletlenül sem kerülhet a gonoszok kezébe. A játékos ezúttal egy törpe varázsló segédjét alakítja. Mondanunk sem kell, hogy a Harperek naivak voltak, és az ellenség természetesen megkaparintja az ereklyéket, ráadásul még a törpe mestert sem átallnak megmérgezni. A feladat a játékosra hárul, hogy visszaszerezze az ereklyéket, megmentse mesterét, és mellékesen véget vessen a gonoszok egyéb terveinek.

A fő küldetésvonulaton, vagyis az ereklyék felkutatásán kívül számos mellékküldetéssel is találkozhatunk, melyek egyrészt érdekesek, másrészt felgyorsítják fejlődésünket, így mindenképpen érdemes teljesítenünk ezeket is. Segíthetünk például egy tünde vándornak, aki egy teleportáló fehér szarvast keres, hogy agancsával meggyógyítsa beteg feleségét, megkereshetjük egy törpe társunk eltűnt feleségét, és így tovább.

Természetesen a Shadows of Undertide is a harmadik kiadású D and D szabályaira épül, de tartalmaz az eredeti játékból kimaradt elemeket is. Ezek közül feltétlen ki kell emelnünk a presztízs karakterosztályok szerepeltetését (arcane archer, assassin, Harper scout, blackguard és shadowdancer), melyek tagjai számos, a hagyományos osztályokba tartozó karakterek számára nem elérhető szakértelmekkel és featekkel rendelkeznek.

Ha már a feateknél tartunk, a Shadows of Undertideban nem kevesebb, mint harminc új áll karakterünk rendelkezésre. Ezek egy részét már a játék elején, a karakter megalkotásakor felvehetjük, másokat viszont csak bizonyos feltételek teljesülése esetén választhatjuk a meghatározott számú szintlépés után.

Bizonyos különleges featek egyes karakterosztályok képviselőit segítik leginkább. A Divine Might például nagyon jól jön a pap és paladine karakternek, mivel használatával a karizma módosító is hozzáadódik az élőholtaknak okozott sebzéshez. A Circle Kick nevű támadással a szerzetes tud hatékonyabban harcolni, míg a Greater Spell Penetration a varázslókat segíti, hogy könnyebben leküzdhessék a szörnyetegek mágia-ellenállását.

Az új featek mellett ötven új varázslat is helyet kapott a kiegészítőben, melyek között akadnak magas szintű játékosoknak valók, mint például a Bigby nevével fémjelzett mágiát, de vannak, melyekkel a kezdő varázshasználók boldogulhatnak könnyebben. Kifejezetten hatékony például a True Strike, mely használatával a karakter a következő támadásához +20 járulékot kap.

Ha hinni lehet a fejlesztőknek, az új elemek mellett a kiegészítőben javítottak valamit az eredeti játék leggyengébb pontján, a pathfindingen. Kétségtelen, hogy nagyon idegesítő volt, mikor mondjuk saját követőink és familiárisaink miatt nem fértünk hozzá egy láda tartalmához, vagy épp miattuk keveredtünk komoly bajba egy csatában, de remélhetően a kiegészítőben már kevesebbet fogunk mérgelődni emiatt.

A Floodgate becslése szerint a Shadows of Undertide legalább húsz órára a képernyő elé ülteti a játékosokat, de ha figyelembe vesszük azt, hogy az eredeti játékos sem igazán nyomta végig senki a tervezett negyven óra alatt, akkor alighanem most is hosszú éjszakákon át fogunk hadakozni az Elfeledett Birodalmak szörnyetegeivel.