Idén dönthetnek a 3G tenderről

Vágólapra másolva!
A nagysebességű adatátvitelt biztosító harmadik generációs mobilhálózatok beindításáról szóló pályázat kiíírására még idén sor kerülhet - jelentette be az informatikai és hírközlési miniszter.
Vágólapra másolva!
Kattintson! Ön tudja a választ.http://www1.gfk-wi.com/wi/p9191707/i.aspUMTS, GPRS a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/ipar_es_mezogazdasag/ipar,_iparugy/hirkozlestechnika,_tavkozles/telefon/mobiltelefonok/GPRS_es_UMTS/

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az Ericsson keddi szakmai
konferenciáján elmondta, a harmadik generációs mobil távközlési hálózat beindításáról szóló pályázat kiírásáról még az idén dönt a kormány. A miniszter közölte, hogy az eddigi UMTS-rendszerek bevezetési tapasztalatai alapján a pályázat kiírása után másfél évvel várható a harmadik generációs mobilszolgáltatások megjelenése, ami reményei szerint már 2005-re megvalósul.

- A kormánydöntés megszületéséig szakmai viták keretében azt kell mérlegelni, hogy a GSM-hálózatnál gyorsabb adatátvitelt lehetővé tevő UMTS-rendszerre mikor jelenjen meg a tender, az hány szolgáltatóra vonatkozzon és azoktól az állam mekkora díjat szedjen be - emelte ki Kovács Kálmán. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium szakmai álláspontja szerint a 3G-rendszert úgy kellene bevezetni, hogy a jelenlegi mobil operátoroknál több szolgáltató legyen, amelyek a koncesszióért nem egy összegben, hanem forgalommal arányosan, fokozatosan fizetnének az államnak.

A tárca vezetője jelezte, hogy az országban jelen lévő három mobiltársaságon kívül azért lehet indokolt további távközlési cégek meghívása a tenderre, mert egy új szereplő valószínűleg az árak "agresszív" letörésével próbálna piacot szerezni. Kovács megemlítette, hogy a 450 megahertzes frekvenciasávú rendszerrel
még csak egy cég szolgáltatott, a 900-ason már kettő, a 2,5 generációsnak is nevezett GPRS-technológiát lehetővé tevő 1800-ason pedig már három, így logikus lehet új cég megjelenése.

A miniszter szerint ha a tárca a fogyasztók számára viszonylag alacsony árakat kíván elérni már a 3G-rendszer bevezetését követően, akkor meg kell fontolni a fokozatos, forgalommal arányos fizetési verziót. Sugár András, a Westel vezérigazgatója közölte, hogy az UMTS-rendszer infrastruktúrájának kiépítése a GSM-rendszerénél négyszer-ötször nagyobb beruházást tesz szükségessé. Sugár hangsúlyozta, hogy a gyors adatátvitelt főleg zárt terekben alkalmazzák majd, oda pedig nehézkesebb a rendszer kiterjesztése, mint a helyiségeken kívülre. Hidasi István, a Hírközlési Döntőbizottság alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a 3G-s rendszerek mielőbbi elterjedése a szolgáltatók érdeke is, mivel a mobilpiac a jelenlegi infrastruktúra
mellett telítődött, korlátozottak a szolgáltatási lehetőségek.Véleménye szerint a nagy beruházási igény ellenére amelyik cég kimarad a tenderből, az hosszú távon maradhat le a versenyben.