A filmipar fellép a DVD-író szoftverek ellen

Vágólapra másolva!
Nagy amerikai filmstúdiók több pert indítottak DVD-másoló szoftvereket fejlesztő cégek ellen. A filmipar szerint a korongok magáncélú másolása is sérti a törvényt.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön a Paramount Pictures és a Twentieth Century Fox filmstúdiók együttesen keresetet nyújtottak be a New York-i kerületi bíróságon öt, DVD-másolásra is képes szoftvert fejlesztő cég ellen - tudósít a Reuters hírügynökség. A felperesek szerint a vád által megcélzott cégek - az Internet Enterprises, az RDestiny, a HowtocopyDVDs.com, a DVDBackupbuddy.com és a DVDSqueeze.com - által árusított alkalmazások sértik az 1998-as DMCA (Digital Copyright Millenium Act) törvény bizonyos pontjait. - A DVD-korongok illegális másolása és a létrejövő fájlok forgalmazása évente milliárdos nagyságrendű kárt okoz a filmiparnak - hangsúlyozzák a stúdiók. Csütörtökön a Reuters nem tudta elérni a perelt fejlesztőket.

Az eljárások a tavaly decemberben perbe fogott 321 Studios esetéhez hasonlóak. A különböző DVD-kezelő szoftvereket készítő amerikai cég ellen ekkor hét filmstúdió nyújtott be keresetet, mellyel a DVD Copy Plus és a DVD X Copy nevű szoftverek forgalmazását kívánják leállíttatni. A felperesek a fenti esethez hasonlóan a DMCA-ra alapozták a vádat, ezzel szemben állt a 321 védekezése, mely a "tisztességes felhasználás" elvére hivatkozik: a fejlesztő szerint a szoftverek célja, hogy segítségével a DVD-k megvásárlói biztonsági másolatokat készíthessenek a korongokról magáncélú használatra. A felperesek egy csütörtöki bírósági meghallgatáson elhangzott reakciója szerint lényegtelen a felhasználás célja, hiszen a törvényt alapvetően már a lemezeken alkalmazott másolásvédelmi eljárások megkerülése is sérti. Az ügyben eljáró San Francisco-i bírónő a meghallgatások után nem nyilatkozott arról, hogy az ügyben mikorra várható ítélet, ám azt elmondta: az elhangzott érvek, valamint a korábbi hasonló ügyek a jogtulajdonosok javára billenthetik a mérleget.