Letölthető a Freelancer demoja

Vágólapra másolva!
A Microsoft Games hozzáférhetővé tette a Freelancer című, hamarosan megjelenő programjának játszható demoját. A demoban tucatnál is több bázissal ismerkedhetünk meg, és öt űrhajót próbálhatunk ki.
Vágólapra másolva!
Freelancerhttp://www.microsoft.com/games/freelancer/

Várhatóan márciusra készül el a Microsoft akció-stratégiai játéka, a Freelancer. Hogy a játékosok a megjelenésig közelebbről is megismerkedhessenek a programmal, arról a frissen megjelent demo hivatott gondoskodni. A bemutatóban több kereskedelmi bázissal, és öt űrhajóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A kalandelemektől sem mentes játék érdekessége, hogy a kalandfolyamot nagyban fogják befolyásolni a játékosok cselekedetei.