Vágólapra másolva!
Rogán Antal szerint márciustól 2300 iskola maradhat internetkapcsolat nélkül. Az oktatási miniszter szerint a Sulinet márciustól is működni fog a törvényes előírásoknak megfelelően.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának fideszes elnöke szerint mindez azért következhet be, mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette a Sulinet internetszolgáltatási szerződés eredményhirdetését, a meglévő megállapodás pedig március 1-jével lejár. Rogán Antal erről kedden beszélt újságíróknak Budapesten, az Oktatási Minisztérium előtt tartott tájékoztatóján.

A bizottsági elnök úgy véli, a minisztérium az új szerződést - a közbeszerzési törvényt megsértve - úgy írta ki, hogy nem biztosította az ajánlattevők esélyegyenlőségét. Rogán szerint az oktatási tárca mindenáron a jelenlegi szolgáltatót, az Elender-MatávCom konzorciumot kívánta a tender győzteseként kihozni. A meglévő szerződést 1997-ben, hat évre kötötte Magyar Bálint az oktatási tárca vezetőjeként. A szerződés lejárta így ismert volt a minisztérium vezetője előtt, az új pályázatot ezért már 2002 júniusában meghirdethették volna - véli Rogán, aki szerint így a versenytársaknak is lett volna idejük a szolgáltatásra való felkészülésre. A pályázatot viszont csak január 15-én hirdette meg az Oktatási Minisztérium, az eredményt pedig február 22-én, egy héttel a szolgáltatás beindítása előtt ismertette a tárca. Ennek következtében a politikus szerint csak a jelenlegi szolgáltató képes teljesíteni a szerződési feltételeket.

Rogán Antal nyilatkozatára reagálva Magyar Bálint oktatási miniszter elmondta, a Sulinet márciustól is működni fog a törvényes előírásoknak megfelelően, ugyanis az Oktatási Minisztérium (OM) a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) határozatáig meghosszabbítja a jelenlegi szolgáltató szerződését. A miniszter kijelentette, a közbeszerzési törvény rendelkezései szerint egy pályázatot csak akkor lehet kiírni, ha annak megvan a fedezete, ezért a költségvetési törvény elfogadása előtt ez nem volt lehetséges. Magyar Bálint emellett közölte, a tárca álláspontja szerint az eljárás törvényes volt, a szolgáltatók egyenlő esélyekkel indulhattak a pályázaton. Ismertetése szerint a most kötendő szerződés csak tíz hónapra szólna, annak érdekében viszont, hogy minden szolgáltató cégnek legyen elég ideje a felkészülésre, a több évre szóló szerződésre áprilisban írja ki a közbeszerzési pályázatot a szaktárca.

Az oktatási miniszter közlése szerint a rövid idő ellenére tízen jelentkeztek, ebből három pályázó váltotta ki az ajánlattevő anyagot, a jelentkezők közül egyik sem fordult hivatalosan panasszal a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. Magyar Bálint hozzátette: a nyertes pályázó, az Elender a következő tíz hónapra igen kedvező ajánlatot tett, mivel a jelenlegi 2300 iskolával szemben 3000 iskola bekötését, a sávszélesség bővítését és a korábbinál jelentősen alacsonyabb árakat kínált a cég.