Informatikai tárcaközi bizottság alakult

Vágólapra másolva!
Megtartotta alakuló ülését az Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB). A bizottság elnöke Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter.
Vágólapra másolva!

Az ITKTB a kormány határozata alapján együttműködik az információs társadalommal összefüggő egységes kormányzati stratégia és annak megvalósítására vonatkozó intézkedési terv kidolgozásában és érvényesítésében. Feladata többek között figyelemmel kísérni a hazai és nemzetközi támogatások, programok, pályázatok lebonyolítását, elősegíteni az informatikai és hírközlési tárgyú nemzeti szabványok kidolgozását, koordinálni az informatikai biztonság megvalósításához szükséges technológiai fejlesztéseket, valamint a tárcák európai integrációs ágazati politikáit az információs társadalommal összefüggésben - áll az informatikai minisztérium közleményében.

A Bizottság koordinálja a központi költségvetésből finanszírozott - nem kormányzati - informatikai és hírközlési hálózatok megvalósítási koncepcióinak kidolgozását és a beruházások végrehajtását; közreműködik az információs társadalom fejlődését elősegítő fejlesztések hatásainak előzetes felmérésében, vizsgálatában, elemzésében, illetve ösztönzi, összehangolja és véleményezi az információs társadalom fejlesztése kapcsán mintaprojektek kialakítását és lebonyolítását.

Az ITKTB lényegében az információs társadalom "parlamentje", amelynek munkájában a kormányzati szervek mellett részt vesznek az érintett országos intézmények, valamint a szakmai szervezeteken keresztül az üzleti és a gazdasági élet szereplői. A kormány határozata értelmében a legsürgetőbb feladat az ágazati részstratégiák kidolgozása, majd azt követően kell elkészülnie az egyesített Magyar Információs Társadalom Stratégiának (MITS), amely 2004-2006 folyamán az intézkedések alapjául szolgál. A MITS előkészítése során gondoskodni kell arról, hogy összhangban legyen a Nemzeti fejlesztési Tervvel és az Európai Unió irányelveivel, illetve programjaival.

Az IHM közleménye szerint a következő hetekben a Stratégiai Albizottság, az Elektronikus Közigazgatás Albizottság, az Információs Társadalom Fejlesztéspolitikai Albizottság és az EU Integrációs Albizottság keretein belül folytatódik az operatív munka.